hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 5 000 lejre emelte a Szent György Kiválósági Ösztöndíj értékét

2023.10.27

December 4-ig pályázhatnak a kiemelkedő eredményeket elért középiskolás diákok.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa az októberi ülésén jóváhagyta a Szent György Ösztöndíj értékének 3000 lejről 5000 lejre való növelését. Az ösztöndíjat a középiskolai éveikben kiemelkedő eredményeket elért diákoknak ítélik oda.

Az emelést az indokolja, hogy a rendeletben meghatározott kritériumok teljesítése jelentős anyagi befektetéssel jár, az értékeket és a tudást pedig ennek megfelelően kell jutalmazni.

Ennek értelmében a sepsiszentgyörgyi középiskola utolsó évfolyamos diákjai december 4-ig nyújthatják be a pályázati iratcsomót, amelynek a következő dokumentumokat kell tartalmaznia: személyi igazolvány másolata, szándéknyilatkozat, önéletrajz, az oktatási intézmény által kiállított éves átlagok igazolása, oklevelek másolatai, jelenléti igazolások másolatai, különböző szervezetek ajánlásai, továbbá egyéb, az iskolai teljesítményt igazoló dokumentumok. A teljes szabályzat IDE kattintva olvasható.

Az 5 kiválósági ösztöndíjat azok a tanulók kapják meg, akik a pályázati iratcsomó elbírálása után a legmagasabb pontszámot érik el.

Az ösztöndíjakat hagyományosan a Helyi Tanács decemberi soros, évzáró tanácsülésén adják át ünnepélyes keretek között. 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2009 óta adományoz minden évben ösztöndíjakat a város tanulóinak, azzal a céllal, hogy ösztönözze és jutalmazza azokat a fiatalokat, akik kimagasló eredményeket érnek el a tanulmányaik során.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.