hu
 
Szombat, 2024. Február 24.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa pénteken fogadta el a 2024-es év költségvetését

2024.02.09

Antal Árpád polgármester bejelentette, hogy az idei költségvetés meghaladja a tavalyi rekordbüdzsé értékét, és idén is az ellenálló képesség növelésére törekedtek

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a pénteki rendkívül ülés keretében fogadta el az önkormányzat 2024-es költségvetését. Ennek kapcsán Antal Árpád polgármester sajtótájékoztatón ismertette, hogyan állították össze a költségvetést, és hogyan alakult az összeg az elmúlt évek során. 

Amikor 2008-ban hazajöttünk Bukarestből a parlamentből, két alapvető dolgot fogalmaztunk meg: egyrészt azt, hogy egyensúlyban tartjuk a közösségépítést és az infrastrukturális beruházásokat, másrészt pedig arra fogunk törekedni, hogy a város fenntartását a befizetett helyi adók értékéből oldjuk meg, a fejlesztését azonban a Bukarestből, Brüsszelből, Budapestről hozott forrásokból” – mondta Antal Árpád.

Ennek értelmében a sepsiszentgyörgyi városvezetés minden évben egy óvatos, „realista-pesszimista” költségvetést állít össze.  

Gyakorlatilag minden évben egy olyan költségvetéssel indítunk, ami kisebb, mint amit az év végéig elköltünk. A tavaly 255 millió lejt becsültünk meg, azonban az év végére 329 millió lejt számoltunk, azaz 29 százalékkal többet. Így annak ellenére, hogy egy nagyon nehéz évet zártunk, amikor a kormány döntései is megnehezítették a munkánkat, főleg az év második felében, a költségvetés szempontjából jó évet zártunk” – magyarázta a városvezető.

A 2024-es évet az önkormányzat az egyensúly és az ellenálló képesség jegyében, 334 millió lejes költségvetéssel indítja.

Arra törekszünk, hogy a város ellenálló legyen a kívülről érkező hatásokra, legyen szó a törvénykezésben hozott, a háború okozta vagy az árak növekedése miatti változásokról. Egyértelmű, hogy ezt nem tudjuk elérni egyetlen költségvetéssel, de a következő 3-5 évre ebben az irányban állítjuk össze a költségvetést, azért, hogy minden intézmény és a sepsiszentgyörgyiek is biztonságban legyenek. Mert nem számít, hogy milyen kaotikus döntéseket hoznak központi szinten, nekünk a jó irányba kell előre mennünk” – mondta Antal Árpád.

Ami a költségvetés elemeit illeti, a polgármester elmagyarázta, hogy a tavalyi év során a természetes személyek által befizetett terület, ingatlan és gépjármű utáni adók értéke nem haladja meg a megvalósított költségvetés 3 százalékát. A fennmaradó összeg a jogi személyek adójából, a jövedelemadó értékéből, uniós és kormányzati forrásokból tevődik össze.

Ugyanakkor Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2013-ban indította el a De Minimis programját, amely részeként visszatérítik a helyi kis- és középvállalkozóknak az épületek utáni befizetett adójuk egy részét. A tavalyi év végén ez az összeg 11,73 millió lej volt. 

2016 óta az adótörvénykönyv megengedi a helyi hatóságoknak, hogy a természetes személyek esetében megszabják az épületek utáni adó mértékét egy minimális és egy maximális határérték között, ahol a kettő közötti különbség 650 százalék. 

Mi mindvégig a törvény által megengedett legkisebb értéken tartottuk az épületek utáni adókat. Ha a legmagasabb értéket szabtuk volna meg, ami 6,5-ször nagyobb, a városlakók az elmúlt 7 évben több mint 160 millió lejjel fizettek volna többet, ez az összeg azonban a családoknál maradt. Ezt a hatalmas összeget, ami a helyi költségvetés bevételének része lett volna, a RMDSZ-nek köszönhetően pótoltuk. A kezdeményezésünkre több mint 86 millió lejnyi összeget hoztunk el a kormány tartalékalapjából, és volt akkora politikai erőnk, hogy az országos finanszírozási rendszert kedvező irányba alakítsuk át, így az elmúlt években 110 millió lejjel sikerült növelni a város költségvetését. Ha kiszámoljuk, 25 millió lejjel nagyobb összeget tudtunk lehívni, mint ami a lakosságnál maradt. Ezt jelenti az RMDSZ befolyása a politikában!” – mondta Antal Árpád.

A városvezető azt is ismertette, hogy vannak olyan települések, ahol a polgármesteri hivatalok belefoglalnak a költségvetésbe és átvesznek nagyon sok beruházást, ilyen lenne például a terelőút Sepsiszentgyörgy esetében. 

Habár a sepsiszentgyörgyi terelőút a város egyik nagyon fontos beruházása, nem található meg a költségvetés tételei között, mert nem vettük át az országos útügytől (CNAIR), ezzel ugyanis nem akartuk az apparátust terhelni. A számok tekintetében szebben mutatna egy 70 millió euróval nagyobb költségvetés, de úgy gondolom, hogy a versenyt a valósággal kell megnyerni, nem a számokkal” – emelte ki a polgármester. 

Emellett azzal érvel, hogy továbbra is nagyon fontos a Romániára jellemző „fantasztikus" pénzügyi központosítás megváltoztatása egy igazságos pénzügyi elosztással.

„Ennek az országnak, Romániának nem fővárosa van, hanem Bukarestnek, a fővárosnak van országa. Az elmúlt években folyamatosan kiszipolyozták az ország pénzét azért, hogy Bukarest fejlődhessen. Mi azért tettünk és azért fogunk tenni, hogy ez megváltozzon, hogy mi is, az ország többi része is megkapjuk azt, ami nekünk jár, azt amit befizettünk a központi költségvetésbe. Az RMDSZ-nek köszönhetően az elmúlt években közel 200 millió lejt sikerült Sepsiszentgyörgyre hozni annak köszönhetően, hogy átszerveztük a finanszírozási módot Bukarestben, illetve a kormány tartalékalapjából is pénzt hoztunk Sepsiszentgyörgyre” – nyilatkozta Antal Árpád. 

Edzőnek lenni hivatás
2024.02.22

A Királypingvinek Sportegyesülettel közösen működtetett Bevezetés a sportba programunknak köszönhetően  a gyerekek negyedikes korukig megismerkednek a különböző labdajátékok alapjaival, megtanulnak korcsolyázni és úszni. Interjúsorozatunk hatodik részében Bordás Noémi-Ágota kosárlabdaedzővel beszélgettünk.  

Tegye szebbé Ön is a lakónegyedi zöldövezetét!
2024.02.19

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatától 3 000 lej értékben lehet javakat igényelni

31. Szent György Napok  – mindannyiunk ünnepe
2024.02.14

Kézműves vásárral és gyermekvárossal, ifjúsági bázissal és utcazene fesztivállal, gazdag lacikonyha és street-food kínálattal, tombolával és tűzijátékkal, összesen mintegy 150 programmal készülnek a szervezők a 31. Szent György Napokra, amelyre április 23. és 28. között kerül sor.

Rongálás esetén forduljanak a Helyi Rendőrséghez
2024.02.14

Helyi határozat értelmében a szemetet tilos kiszedni a hulladéktárolóból, ezt 300–1000 lejig terjedő bírsággal büntetik, a hulladéktárolók rongálásáért 150-300 lejes büntetést szabnak ki.

Mutasd meg tehetséged és lépj fel a csoportoddal a Közösségi Színpadon!
2024.02.13

A 31. Szent György Napok idén is ingyenes fellépési lehetőséget kínál helyi iskoláknak, óvodáknak, különféle ifjúsági csoportok és együttesek számára a Közösségi Színpadon április 26-28. között.