hu
 
Péntek, 2026. Április 10.

Kilyén sem marad ki a fejlesztésekből

2010.12.17

Kevés szó esett az elmúlt időszakban a közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Kilyén településéről, pedig a megyeszékhelyi önkormányzat eddig sem feledkezett meg róla. Idén is több, a helyi lakosok érdekeit szolgáló beruházás elindult. Emellett a településen működő elemi iskola jubileumi ünnepségét üli a napokban.

Sztakics Éva alpolgármester érdeklődésünkre kifejtette, hogy már 2009-ben megtörtént a helyi művelődési ház korszerűsítése. Ugyanakkor elmondta, hogy idén, annak ellenére, hogy nehéz év volt az önkormányzat számára, támogatták a helyi futballcsapatot, illetve elkészültek az új ravatalozóház tervei is, amit jövőre felépítenek.

A településen lakók életminőségének szempontjából komoly előrelépést hoz majd a csatornázás megoldása. Erre a célra a megyeszékhelyi önkormányzat benyújtott egy pályázatot a Környezetvédelmi Alaphoz, amelyben nagyobb önrészt vállalt, mert így nagyobb esély van arra, hogy a pályázat nyertesként kerüljön ki. A csatornázást természetesen az utak leaszfaltozása követi majd – tette hozzá az alpolgármester.

A kilyéniek egy másik nagy gondja, hogy a településen található Olt-híd, amely a helyiek földterületeinek megközelítését szolgálja, előrehaladottan rossz állapotban van. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala ezt is szem előtt tartja, bár több milliárdot tesz ki a korszerűsítés – magyarázta Sztakics Éva.

Száznegyvenedik születésnap az iskolában

A hétvégén ünnepli 140 éves fennállását a település iskolája. A tanintézettel kapcsolatban Urbán Laura tanítónő, Imreh József nyugalmazott történelemtanár feljegyzéseire hivatkozva, elmondta, hogy Kilyénben már a XVI. századtól kezdődően működött felekezeti iskola, majd 1870-től az ötszáz lelket számláló település önerőből Állami Népiskola néven alapított tanintézményt. A 140 esztendős kilyéni tanintézet nyugati szárnyát 1908-ban fejezték be véglegesen, így ekkortól az számít az iskola végleges otthonának. Urbán rámutatott, hogy az iskolában 1978-től szűnt meg az V-VIII. osztályos felső tagozat, 2004-től pedig a sepsiszentgyörgyi Ady Endre Iskola alegységeként szerepel.

–Tanulóink részt vettek országos rajzversenyeken, valamint egy nemzetközi alkotóversenyen, ahol második helyezést értek el – sorolta az eredményeket a tanárnő.

A kilyéni iskola ünnepsége ma, december 17-én 11 órakor kezdődik a helyi kultúrotthonban, majd emlékműavatással folytatódik az iskola udvarán.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.