hu
 
Szombat, 2026. Június 13.

Díjazták Sepsiszentgyörgyöt

2010.12.05

Sepsiszentgyörgyöt is díjazta a Realitatea hírtelevízió a Tízen Romániáért (10 pentru România) című verseny regionális szakaszán. A mezőny rendkívül szoros volt, végül a zsűri Sepsiszentgyörgynek ítélte meg a díjat.

Péntek este a Kolozsvári Operaházban (jelenleg a román színház és opera székhelye) megszervezett díjátadó gálán Antal Árpád András polgármester vett részt, aki három nyelven, magyarul, románul és németül köszöntötte a közönséget, majd beszédében az Erdélyben élő nemzetiségek kölcsönös tiszteletére hívta fel a figyelmet, mint mondta ez az, ami Erdélyt különleges régióvá teszi. Sepsiszentgyörgy vezetője ugyanakkor azt is elmondta, hogy Kolozsvár megérdemelné a háromnyelvű táblákat.

A műsorban kérdésként elhangzott, hogy Kolozsvárt vagy Nagyszebent lehet Erdély fővárosának tekinteni, amelyre Sepsiszentgyörgy polgármestere a következőképpen válaszol: Kolozsváron diákoskodott, majd élt Budapesten és Bukarestben, számára és minden erdélyi számára a válasz egyértelmű: Erdély fővárosa Kolozsvár.

A péntek esti gálán négy magyar vonatkozású díjat adtak át, Antal Árpád András mellett Papp Éva színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, valamint Bölöni László, volt focista és edző vehette át a kiválósági diplomát. Két szász személyiséget is díjaztak Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét, valamint a szászfehéregyházi Caroline Fernolendt, aki a Károly herceg által finanszírozott Mihai Eminescu Alapítványt vezeti, amely a szász épített örökség megőrzését tűzte ki célul.

MindFormers: közös gondolkodás a jövőről, innovációról, fenntarthatóságról
2026.06.11

Szeptember 16–19. között ismét benépesül a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, hiszen második alkalommal szervezik meg a MindFormers rendezvényt, amelynek célja, hogy közösen gondolkodjunk a jövőről, az innovációról, a technológiáról, a fenntarthatóságról és azokról a változásokról, amelyek már ma formálják a következő évtizedeket.

Másodszor érkezik Sepsiszentgyörgyre a Mozgás Éjszakája – ingyenes sportélményekkel várják a résztvevőket
2026.06.10

Június 12-én, pénteken, egyetlen éjszakára a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep Sepsiszentgyörgyön, ahol a Mozgás Éjszakája programsorozat keretében több mint tizenhat sportág és számos szabadidős mozgásforma várja az érdeklődőket.

Magyar Feltalálók Napja címmel ötödik alkalommal nyílik interaktív kiállítás az egykori dohánygyárban
2026.06.09

A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából ötödik alkalommal szervez kiállítást, az eseményre június 11– 13. között kerül sor a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében.

Útlezárások a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál ideje alatt Sepsiszentgyörgyön
2026.06.08

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy június 12-én, pénteken és június 13-án szombaton a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt forgalomkorlátozásra és útlezárásokra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a város különböző részein. 

Ukrán táncplatform Sepsiszentgyörgyön
2026.06.05

Június 17–21. között Sepsiszentgyörgy a kortárs tánc és a kulturális párbeszéd találkozóhelyévé válik: ekkor kerül sor az M Studio szervezésében a PULSE – Ukrainian Dance Platform eseménysorozatra, amelynek keretében öt kiemelkedő ukrán kortárs táncelőadást láthat a közönség.