hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Átadták a támogatást a vörösiszap károsultjainak

2010.11.19

A vörösiszap katasztrófa három települést érintett Magyarországon: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A Háromszékről érkező támogatást jelentő szimbolikus csekket Tamás Sándor a Veszprém Megyei Közgyűlés soros ülésén adta át. „Minél messzebbről nézzük, annál közelebb vagyunk egymáshoz. 900 kilométerre lakunk Veszprémtől, az egykori Magyarország legkeletibb pontján. Szívszorító érzéssel néztük mindazt, ami Veszprém megyében történt. Nem csak az a tény, hogy testvérmegyék, testvérvárosok vagyunk, nem csak azért, mert több mint 40 évnyi együttműködés és 17 évnyi partnerség, vagy számos közös program köt össze minket, hanem a legfontosabb dolog, hogy amikor nemzettársaink bajba jutnak, azonnal segítünk egymáson. Ha az anyaország erős, akkor a Kárpát-medencei magyarság is az. 1000 esztendő alatt megtanultuk, hogy Magyarország, Erdély és Székelyföld összefüggő egységet alkot” – hangsúlyozta a háromszéki tanácselnök.

\"\"


Kovászna Megye Tanácsának elnöke nem csak a megyei, hanem a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által megszavazott segélyt is átadta, amelyek teljes összege 6 millió forintnak felel meg. Henning László, a megyei tanács alelnöke elmondta a Kovászna megyei RMDSZ által kezdeményezett gyűjtésre a háromszékiek néhány nap alatt több mint fél millió forintnak megfelelő összeget adományoztak.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém megyei önkormányzat elnöke, a háromszékiek által nyújtott segítséget a magyar összetartozás mintapéldájának nevezte, hiszen a katasztrófa sújtotta településeken nemrég kezdődött el az újjáépítés. „Az ember elérzékenyül, amikor a határtalan segítséget, támogatást látja és kiemelten akkor, amikor a határon túli testvérek, barátok is segítenek településeinken” – fogalmazott Lasztovicza.

A Kovászna megyei küldöttség a segélyek átadása után Devecserre és Kolontárra is ellátogatott, ahol annak ellenére, hogy a helyzet javul, még mindig súlyos állapotok uralkodnak. Adományozásra Háromszéken még mindig van lehetőség a www.kovasznamegyetanacsa.ro honlapon megtalálható az a számlaszám, ahová a Veszprém megyeieknek szánt támogatások utalhatók.

 

\"\"

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.