hu
 
Vasárnap, 2026. Július 26.

Modern balneáris központ készül

2010.11.12

Átalakult a Sugásfürdő megújulását célzó pályázat

Több módosítás után végleges formát kapott, és átkerült a támogathatók közé a Sugásfürdő korszerűsítésére vonatkozó pályázat. A nagymérvű beruházás, a Borvíz útja projekt megvalósításaival egyetemben, igazi modern balneáris központtá alakíthatja a szebb napokat is megélt, egykor felkapott üdülőtelepet, tudtuk meg Sztakics Évától, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterétől.

– Milyen új fejleményekről lehet beszámolni Sugásfürdő korszerűsítése terén?

– Sugásfürdő korszerűsítése érdekében két pályázatot készítettünk elő és nyújtottunk be a Regionális Operatív Programhoz. Ezek közül az egyik jövedelemgeneráló beruházásokra vonatkozott, míg a másik nem. Időközben ezeket a pályázatokat visszavettük, ugyanis lehetőség nyílt egy olyan kormánytámogatásra, amelyből meg tudtuk valósítani a két sípályát. Utóbbiakat tehát a jövedelemgeneráló pályázatból ki kellett vennünk. Időközben az önkormányzat megvásárolta a mofetta, a melegfürdő és a vendéglő épületét, és ezekre is elkészültek a kivitelezési tervek. Gyakorlatilag azt tettük, hogy az eredeti két pályázatból egy lett, amely magába foglalja az említett ingatlanok felújítását, átalakítását is. Ami némileg rossz, hogy a tevékenységek mind jövedelemgenerálók, így a kiírás szerint a támogatás legtöbb ötven százalékos lehet, tehát a beruházás értékének a felét az önkormányzatnak kell állnia.

– Mit foglal magába ez a végső pályázat?

– A pályázatba a következő épületeket, ingatlanokat – amelyeknek a felújítását tervezzük – foglaltuk bele: a mofettát, a szabadtéri medencét – amely esetében napelemekkel a víz fűtését is meg akarjuk oldani –, egy új teniszpályát, minigolf-pályát és extrémsport-pályát, amelyek az egykori állatkert területén kapnak majd helyet. Emellett a már megvásárolt melegfürdő épületének földszintjén meghagyjuk az eredeti fürdőket, természetesen korszerűsítve, míg az első emeleten modern balneáris kezelőközpontot alakítunk ki. A vendéglő épülete szerepel a pályázatban, de nem támogatható a felújítása, ezért szabadidős tevékenységek számára fogjuk átalakítani.
 

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente


– A változások nyomán hogyan alakult a pályázat értéke, mennyi pénzbe is kerül ez az egész?

– A módosítások nyomán a pályázat összértéke 6 477 467 lej, amiből 2 350 856 lejt tesz ki a lehívható támogatás, illetve ehhez még hozzájön az egymilliós összeget kevéssel meghaladó hozzáadott értékadó (áfa), és így jön ki a már említett ötven százalék. Amint az a számokból is kiderül, az önkormányzatnak is elég jelentős összeggel kell majd hozzájárulnia.

– Mikorra várható a finanszírozási szerződés aláírása, lesznek-e források az önrészre, illetve mikor indulhat be a beruházás?

– A pályázat most került át a várólistáról a támogathatók lajstromára, november 15-ig kell elküldenünk a megvalósíthatósági tanulmányokat, és a tapasztalat szerint olyan 3-4 hónapos ellenőrzés következik, tehát várhatóan a tavasz folyamán sor kerülhet a szerződés aláírására. A pályázatba foglaltakat három év alatt kell megvalósítani, így gondolom, az önkormányzatnak lesz lehetősége előteremteni a szükséges önrészre a pénzt.


Nagy Demeter István
 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket

Jubileumi Székely Vágta: elindult a nevezés
2026.07.06

Elindult a nevezés a jubileumi XV. Székely Vágtára, amelyet 2026. szeptember 11–12. között rendeznek meg a maksai Óriáspince-tetőn. A Nemzeti Vágta hivatalos székelyföldi előfutamára 2026. szeptember 4-én 23:59 óráig várják a jelentkezéseket.

Bővül a lakbértámogatás Sepsiszentgyörgyön: a kismamák és posztliceális képzésben részt vevő diákok is igényelhetik
2026.07.02

Havi legtöbb 100 euró lakbértámogatást kapnak a 35 év alatti fiatalok