hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Díjazzák az épített örökség gondozását

2010.07.14

A helyi tanács partnerségi együttműködést kötött a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatósággal, ennek értelmében ősszel, az Európai Kulturális Örökség Napján négy, 1940 előtt épült ház tulajdonosát díjazzak. A hattagú elbíráló bizottság értékeli a restaurálás minőségét (homlokzat, festés, ablakok stb.), de a környezet kialakítását is. Jelentkezni július 15-e és szeptember 10-e között lehet a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadójában, ahol egy típusnyomtatványt kell kitölteni, amelyhez mellékelik a homlokzatot bemutató képanyagot, restaurálás, felújítás esetében előtte/utána készült fényképeket. A Művelődési Igazgatóság vállalta, hogy a versenyben résztvevő épületekről tájékoztató anyagot jelentet meg a helyi sajtóban.  A négy nyertes épület tulajdonosa 2500 lejes díjban részesül. „Célunk, hogy a régi házak tulajdonosainak felhívjuk a figyelmét a restaurálás fontosságára, hiszen meg kell őriznünk épített örökségünket, de ugyanakkor a város lakosaival is meg szeretnénk ismertetni a régi Szentgyörgy értékeit” – hangsúlyozta Sztakics Éva alpolgármester a kezdeményezés célját.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.