hu
 
Vasárnap, 2026. Október 18.

Valamivel több pénz

2010.07.02

Költségvetés-átcsoportosítást hoztak a változások
 

A kormánytámogatással, idén még több tömbház kaphat új külsőt a hőszigetelés révén
Az idei év első költségvetéskiigazításáról döntött szerdán Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa. A módosításokat elsősorban az elmúlt hat hónapban történt változások indokolták, amint arról Antal Árpád András polgármester is beszámolt a testület tagjainak, rámutatva, hogy jelenleg ezekben a kérdésekben a legsürgősebb a döntés.

A módosítás nyomán összesen 9,6 millió lej csoportosítottak át a város költségvetésében. Tételesen nézve a legnagyobb összegek a tanügynek mentek, ugyanis a fejpénz bevezetése nyomán 3,87 millió lejjel lett nagyobb a költségvetési részesedése. Emellett az iskolák karbantartására további 145 ezer lejt irányoztak elő. Szintén jelentős tétel a fejlesztési minisztériumtól kapott 3,6 millió lej, amit az utak karbantartására utalt ki a szaktárca. Ez összesen hét utcát érint – részben már elkezdett munkálatokat –, többek között az Ősz, az Árkosi és a Román Hadsereg utcát. A legnagyobb pénzösszeget, azaz valamivel több, mint egymillió lejt az utóbbira fordítják. A hőszigetelési program finanszírozása körül is változások történtek, ugyanis szintén a fejlesztési minisztérium kibővítette a keretet az eredeti négymillió lejről hatmillióra. „A központi költségvetésből kiutalt összegeket be kell építeni a helyi büdzsébe is, ezért szerepelnek ezek az összegek” – magyarázta Antal Árpád András polgármester.
A polgármesteri hivatal szempontjából jó hír, hogy valamelyest csökkenteni tudták a bankkamatra kifizetendő összeget, amely a tervezetthez képest 134 ezer lejjel zsugorodott.

Szintén jelentős változás, hogy a polgármesteri hivatalok beleegyezésével a megyei tanács, egy nemrégiben született határozat révén a települések döntéshozó testületeire bízta az iskolásoknak az országos tej-kifli programját. Ez annyit jelent, hogy a beszerzés, és a folyamat ellenőrzésének feladata is a helyi tanácsokra hárul, viszont a megyeszékhely polgármesteri hivatala megkapta a megyei tanácstól a szükséges 145 ezer lejt, amit a szerdai döntéssel be is építettek a költségvetésbe.
A kiigazítást indokolta továbbá, hogy adott pályázatok önrészét is biztosítani kell, ebből a legjelentősebb a Székely Mikó Kollégium épületének és tornatermének kibővítése. Az önrész ebben az esetben megközelítőleg 72 ezer lej.

A testület még elkülönített 195 ezer lejt az alternatív energia-programra, és hetvenezer lejt a műemléképületek karbantartására. Az épület-karbantartásból nem marad ki a városháza sem, amelynek rendbetételére közel hatvan ezer lejt szánnak.

Antal Árpád András polgármester a tanácsülés alkalmával felhívta a testületi tagok figyelmét, hogy a lehetőségekhez mérten igyekeznek mindenre pénzt szerezni, de elsőbbséget élveznek a város égető problémái. A városvezető hozzátette: tisztában van azzal, hogy sok minden megoldásra vár, viszont csak egy adott sorrend szerint lehet eljárni.
 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.