hu
 
Csütörtök, 2026. Június 11.

Gyereknapra új játszóterek

2010.06.02
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala június elsejére öt új játszóteret készített el. A gyereknapon Sztakics Éva alpolgármester a sajtó képviselőinek mutatta meg az új létesítményeket.
 
„Idén 200 ezer lejt különítettünk el játszótérépítésre. Ebben az évben tíz új játszóteret adunk át, ötöt most gyereknapkor, a fennmaradó öt létesítmény július végére készül el. Az eredeti tíz helyszínből mindössze egy módosult, a Dózsa György utca helyett az állomás negyedi Napsugár óvodában lesz új játszótér” – tájékoztatott Sztakics Éva alpolgármester. 

\"\"
Fotó: Vargyasi Levente

Gyereknapra a Domb utcában, az Ifjúság sétányon (a Hófehérke óvoda mellett), a Gyöngyvirág és a Dália utca kereszteződésénél, a Gyöngyvirág és a Krizantém utca kereszteződésénél készült új játszótér. Az ötödik helyszín a városi strand, ahol minden készen várja a jó időt és a strandolókat.

Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi sportlétesítmények vezetője elmondta, készen állnak a vendégek fogadására, a strandbelépő felnőtteknek tíz lej, diákoknak és nyugdíjasoknak öt lej, míg a kisgyerekeknek három lej.

A városi strand tavaly már nem volt veszteséges, ami nagy eredmény – értékelte Sztakics Éva alpolgármester, aki arról is beszámolt, hogy költségmegtakarítás céljából a sepsiszentgyörgyi sportlétesítmények (uszoda, strand, városi sportcsarnok, sugásfürdői sípálya) egy kézbe kerültek. 


Másodszor érkezik Sepsiszentgyörgyre a Mozgás Éjszakája – ingyenes sportélményekkel várják a résztvevőket
2026.06.10

Június 12-én, pénteken, egyetlen éjszakára a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep Sepsiszentgyörgyön, ahol a Mozgás Éjszakája programsorozat keretében több mint tizenhat sportág és számos szabadidős mozgásforma várja az érdeklődőket.

Magyar Feltalálók Napja címmel ötödik alkalommal nyílik interaktív kiállítás az egykori dohánygyárban
2026.06.09

A sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Hírközlési Örökség Egyesület a magyar feltalálók napja alkalmából ötödik alkalommal szervez kiállítást, az eseményre június 11– 13. között kerül sor a Kós Károly utca 21. szám alatt található egykori dohánygyár épületében.

Útlezárások a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál ideje alatt Sepsiszentgyörgyön
2026.06.08

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy június 12-én, pénteken és június 13-án szombaton a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun futófesztivál eseményei miatt forgalomkorlátozásra és útlezárásokra kerül sor Sepsiszentgyörgyön a város különböző részein. 

Ukrán táncplatform Sepsiszentgyörgyön
2026.06.05

Június 17–21. között Sepsiszentgyörgy a kortárs tánc és a kulturális párbeszéd találkozóhelyévé válik: ekkor kerül sor az M Studio szervezésében a PULSE – Ukrainian Dance Platform eseménysorozatra, amelynek keretében öt kiemelkedő ukrán kortárs táncelőadást láthat a közönség.

Újra a gyermekeké a főszerep: gyermeknapon a legkisebbek veszik birtokukba Sepsiszentgyörgy főterét!
2026.05.27

Június 1-jén ismét a gyermekek veszik birtokukba Sepsiszentgyörgy főterét és az Erzsébet parkot.