hu
 
Vasárnap, 2026. Október 18.

Antal Árpád: hatékony összefogásban kell gondolkoznia az RMDSZ-nek és az EMNT-nek

2010.05.28
„Időszerű és fontos lenne, hogy egy olyan összefogás körvonalazódjon az RMDSZ és a Tőkés László vezette EMNT között, mely a magyarság ügyét több fronton is előre viszi”- jelentette ki Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

A magyarországi választások után egyértelművé vált, hogy a jelenlegi magyar kormány nagyobb figyelmet szentel a határokon átívelő magyar-magyar kapcsolatoknak. Mind az RMDSZ-nek, mind az EMNT-nek jó kapcsolatai vannak a magyar kormánnyal, ugyanakkor a Szövetség részt vesz a román kormány munkájában is. „Fontos, hogy a két szervezet a rendelkezésére álló kapcsolati tőkét és forrásokat a magyarság ügyében közösen, közös célok érdekében használja fel. Szomorúan állapítom meg, hogy az MPP kizárta magát minden olyan konstruktív összefogási lehetőségből, mely a közös cselekvést szolgálná” - fejtegette a polgármester, aki azt is elemezte, hogy a jelenlegi helyzetből el lehet mozdulni jó és rossz irányba.





A jó irány az lenne, ha a magyar szervezetek összefognának és mind a román, mind a magyar kormányerőknél hatékony lobbit folytatnának, a rossz irány pedig az egymással való versenyzés lenne, mely hosszú távon felőrölné az erdélyi magyarság erejét.

Az elöljáró elmondta, az elmúlt választásokon napnál világosabbá vált, hogy együtt a kilenc-tíz százalékot is el tudjuk érni, a megbomlott egység azonban alig tud összehozni hat százalékot.
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.