hu
 
Péntek, 2025. November 14.

„A szív és lélek dolga a kettős állampolgárság”

2010.05.21
Antal Árpád András polgármester üdvözölte a magyar kormány azon kezdeményezését, hogy megadja a külhoni magyaroknak a magyar állampolgárságot.

„Természetesen én magam is fogom igényelni a magyar állampolgárságot” – jelentette ki a városvezető, újságírói kérdésre válaszolva. Az előljáró kifejtette, hogy az erdélyi magyarok számára a kettős állampolgárság elsősorban szimbolikus, ugyanakkor kiemelkedő fontossággal bír, mert azt jelenti számunkra, hogy a magyar kormány felelősséget érez, és cselekszik a határon túli magyarokért.
Antal véleménye szerint pragmatikus vonatkozásai is vannak a kettős állampolgárságnak az erdélyi magyarokra nézve. Ez a státus egyben azt is jelenti majd, hogy olyan országokba is utazhatunk, ahová a román állampolgároknak egyelőre vízum kell, például az Egyesült Államokba, de azt is, hogy olyan európai országokban vállalhatnak törvényesen munkát, melyek nem nyitották meg munkaerőpiacukat a román állampolgárok előtt. ,





Az a tény, hogy Romániában senki sem ugrott neki a kettős állampolgárság kérdésének, azt mutatja, hogy tisztában vannak azzal, hogy szimbolikus lépésről van szó, amelyet Románia is megtett a Moldova köztársaságbeli románokkal szemben. „Magyarország esetében is ugyanarról beszélünk, mint Románia és a moldáviai románok kettős állampolgársága esetében. Örvendetes, hogy ezúttal nem lett cirkusz a dologból. Népszavazás és különféle kampányok nélkül döntött a Magyar Országgyűlés erről a kérdésről” – jelentette ki Antal. Újságírói kérdésre válaszolva, mely szerint az előnyök miatt hirtelen sok lesz a magyar, a városvezető tréfásan úgy értékelte: részéről minél több lehet.


Több mint 15 000 szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025.11.13

A 9 kategória győzteseit a 2026. február 7-i gálán jelentik be

Sepsiszentgyörgy a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025.11.13

A Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat ítélték oda Sepsiszentgyörgynek

Közel 22 000 alkalommal kölcsönöztek Sepsi Bike-ot az idei évben
2025.11.12

A tavaly elindított rendszer továbbra is népszerű alternatívát kínál a rövid távú városi közlekedésre, hozzájárulva az autós forgalom csökkentéséhez és az aktív életmód népszerűsítéséhez.

Lehet jelentkezni a Szent György Ösztöndíjra
2025.11.12

A pályázati iratcsomókat a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában lehet leadni 2025. december 4-ig.

Több mint 30 idős személy kapott Gondos órát a Nyílt nap alkalmával
2025.11.10

Az esemény iránt nagy volt az érdeklődés: több mint 40 személy vett részt, közülük 31-en helyben átvették a gondos óra eszközt: a karórát vagy a medált.