hu
 
Csütörtök, 2026. Október 15.

Hangulatos sétálóutca Sepsiszentgyörgy szívében

2010.03.19
Sétálóutcák, kávézók, óriáskivetítő, szökőkút, zöldövezetek, parkolóhelyek és 13 bejárat – hangulatos helyszínné varázsolná Sepsiszentgyörgy központjában a Sugás vendéglő, posta, tömbházak és Bene-ház által körülhatárolt városmagot, ahol ma a szemét, disznópajták, elhanyagolt garázsok uralkodnak.

A keddi rendkívüli tanácsülésen Sztakics Éva alpolgármester mutatta be azt a tervet, amellyel a városmagot szeretnék rendbe tenni a BERD finanszírozásával.  A terv becsült értéke 1,5 millió euró, várhatóan 2-3 év alatt lehet megvalósítani.

\"\"





Jelenleg a terület 60 százalékban van a város tulajdonában, még szükség van további területcserére, Antal Árpád polgármester ennek kapcsán elmondta, nagyon összekuszálódott jogi helyzetet kellett kitisztázni, de jó úton haladnak. A szerdai kormányülésen jóváhagyták a Bene-ház és az óvoda cserét, így a műemléképület a város tulajdonába kerül, ezzel az integrált városfejlesztési pályázat, de a városmag átalakításának terve is új lendületet kapott. 

\"\"

A város vezetője elmondta, terveik szerint a városmagban a kávézók, üzletek felépítését határidőhöz kötnék, ezeket megadott terv alapján készítenék el a vállalkozók, akik csak a kész ingatlan után vásárolhatnák meg a területet. „Így tudnánk megelőzni, hogy hosszú ideig elnyúljon az építkezés, másrészt van garanciánk arra is, hogy a tervhez illeszkedő épületek legyenek a városmagban. Nagyon szép ez a terv, ha a mai állapotokat megnézzük, talán nehéz elképzelni, hogy ott, ahol szemét és elhanyagolt garázsok állnak, valóban ki lehet alakítani egy hangulatos sétálóutcát„ – hangsúlyozta Antal Árpád András.

\"\"

A polgármester elmondta, felújítják a polgármesteri hivatal és a színház homlokzatát is, kialakítják a most épülő stúdiószínház homlokzatát is. Nem mondtak le arról az elképzelésről sem, hogy a posta átköltözik a Romtelecom központi épületébe – folynak a tárgyalások – az önkormányzat pedig megvásárolja a volt Hungária szálló épületét, amelyben jelenleg a posta működik.
Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.

Érvénybe lép az új közterületi parkolási szabályzat Sepsiszentgyörgyön
2026.09.29

Az új jelzőtáblák kihelyezése hosszabb időt vesz igénybe, ezért az új díjszabás október közepe után lesz érvényes