hu
 
Vasárnap, 2026. Október 18.

Nem kötünk kompromisszumot a gödrökkel

2010.02.18
Már most megkezdik a gödrök betömését, még akkor is, ha egyelőre hideg aszfalttal kell dolgozni – jelentette ki Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az idei kemény tél számos utcában nagy károkat okozott és a veszélyes gödröket muszáj betömni már hideg aszfalttal, annak ellenére, hogy ez nem jelent tartós megoldást.

A polgármesteri hivatal tavaly kétéves szerződést kötött az útjavításokat végző cégekkel, így idén - ahogy a hőmérséklet stabilan 6-7 Celsius fok fölé emelkedik - azonnal lehet kezdeni a munkát. A nagy, teljes aszfaltozást igénylő beruházások többségét kormányprogramokból, pályázatokból és a BERD-es hitelből tervezik megvalósítani.
A város költségvetésében, amelyben az előbb említett tételek még nem szerepelnek, a legnagyobb összeget a hőszigetelési és csatornázási programok önrésze teszi ki – tájékoztatott a polgármester.
Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.