hu
 

Van magyar jövő Hunyad megyében

2010.02.16
Háromszék-Hunyad együttműködési szerződés aláírása

Szimbolikus helyszínen, Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézményében, a Dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor hétfőn a Háromszék-Hunyad megye együttműködési megállapodás aláírására, amellyel hivatalosan elindult Kovászna megye közösségépítő programja.
A két térség közötti kapcsolatok előzményeit idézte fel Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsnak elnöke a megállapodás aláírásakor. Egy évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön jelentette be Winkler Gyula EP-képviselő és Antal Árpád András polgármester a Székelyföld – Szórvány Partnerség kezdeményezését. 

\"\"
Fotó: Henning János

“Nemzeti cél érdekében kell összefognunk, a Székelyföldnek belső anyaországként kell megnyilvánulnia. Az elmúlt tíz évben Hunyad megyében a magyarság 25 százalékkal csökkent. Ezen a tendencián szeretnénk változtatni. Nagyon fontos, hogy találtunk lelkes embereket, akikkel el lehetett indítani a szórványprogramunkat” - mutatott rá Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kiemelte, nem feltétlenül az anyagi vonzatát kell nézni ennek a kezdeményezésnek, hanem nagy hangsúly kerül az önkéntességre. „Belső indíttatásra van szükség. E mellé pedig Kovászna Megye Tanács nevében mondhatom, az értelmes célok és az összefogás érdekében, támogatni tudjuk, hogy ez a keretegyezmény megteljen tartalommal. Nem akarjuk mi megmondani, hogy mi a teendő, hanem a Hunyad megyei közösség igényeire akarunk odafigyelni” – összegezte a program célját Tamás Sándor.

\"\"

 “A demográfiai adatok sajnos kíméletlenek, de a civil szervezetek, az egyházak, iskolák és a közéleti szereplők partnersége megfelelő politikai háttérrel eredményt fog hozni. Együtt tudunk gondolkodni, és ez nemcsak elméleti, de gyakorlati síkon is megmutatkozott, hiszen elkezdődik ez a program. Itt minden kezdeményezés jó táptalajra hull. Tudunk meglepetést szerezni, hiszen van magyar élet Déván, Vajdahunyadon, de Hátszegen vagy Petrozsényban is. Hunyad megye tele van a magyar történelem emlékhelyeivel, amelyet a székelyföldieknek is érdemes megismerniük” – fejtette ki Winkler Gyula. Az RMDSZ EP-képviselője beszámolt arról, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma készíti a szórványstratégiáját, amely két pillérre épül, a templomra és az iskolára. “Ez a stratégia a világban élő magyarok viszonylatában készül, hozzá kell tennünk viszont, hogy a Kárpát-medencei magyarság esetében ezt ki kell egészíteni a közigazgatási, kormányzati döntéshozatalban való részvétellel” – mutatott rá Winkler Gyula, utalva arra, hogy Hunyad megyében az RMDSZ kormányzati szerepvállalása tudja pótolni a hiányzó önkormányzati képviseletet.

\"\"
Fotó: Henning János

“Gratulálni kell ehhez az iskolához, amelyet itt Déván összefogással hoztak létre, Gyönyörű ez az iskola, amikor azt mondtuk, hogy szorosabbra kell fűzni a kapcsolatot, arra is gondoltunk, hogy sokat tanulhatunk egymástól. Székelyföldön a testvérkapcsolatok általában Magyarország fele fordultak, és ennek köszönhetően mi - akik a tömbmagyarságban élünk - elfelejtjük, hogy mit jelent Romániában magyarnak lenni. Azt szeretnénk, hogy mind Székelyföldön, mind a szórványban az emberek büszkék lehessenek magyarságukra” – hangsúlyozta Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint mindkét közösségen múlik, hogy milyen konkrét hozadéka lesz ennek a programnak, nem véletlenül szerepel az együttműködési megállapodás szövegében, „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért”.

Dézsi Attila, Hunyad megye prefektusa a tavaly Kovászna megyében dolgozott kormányfelügyelőként, hozzászólásában elmondta, Székelyföldön döbbent rá, mennyire fontos a kapcsolat a tömbben és a szórványban élő magyarok között, hiszen a szórványban élő magyaroknak ez biztonságot, bizalmat eredményez.
A megállapodás aláírását megelőzően több száz diák előtt lépett fel február 12-én a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontban a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes és a megzenésített gyerekverseket játszó baróti Kelekótya együttes. A csernátoni Csiporkázó Játszóház ostorfonásra, szalmatárgyak készítésére, gyöngyfűzésre tanította a kicsiket. Délután Vajdahunyadon léptek fel a háromszéki előadók, ahol szintén nagy érdeklődés övezte a produkciókat, melyeket a helybeli 6-os iskola magyar tagozatának reneszánsz táncai is kiegészítettek. Vajdahunyadi pedagógusok elmondták, testvériskolai kapcsolatot szeretnének kialakítani háromszéki iskolákkal, de egyházi vonalon is kibontakozóban van a két megye kapcsolata. A nap fergeteges táncházzal ért véget a Vajdahunyadi Magyar Házban, ahol háromszéki és vajdahunyadi fiatalok közösen ropták a táncot.

A hétfői eseményen a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács (HUMMIT) és a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) is partnerségi együttműködést írt alá. A két szervezet elnöke, Széll Lőrincz és Grüman Róbert a Hunyad megyei és a háromszéki magyar ifjúsági közösségek közötti párbeszéd és együttműködés megerősítését kezdeményezte ezáltal, különös tekintettel az általuk képviselt fiatalokra. Elmondták, hosszú távon egy partiumi egyesület is be akarnak vonni az együttműködésbe.



Nagy ünnep, kis ökológiai lábnyommal: véget értek a 31. Szent György Napok
2024.04.30

Becslések szerint rég nem voltak ennyien kint Szent György-napi koncerten, mint vasárnap, vagy akár szombat este: tízezreket mozdított ki a házból a jó idő és a nívós programajánlat. A 31. Szent György Napok látványos tűzijátékkal ért véget.

Csökkenti az ökológiai lábnyomát a Szent György Napok: kizárólag újrahasználható poharakat használnak a városnapokon
2024.04.25

A műanyag hulladékmennyiség jelentős csökkentését szeretné elérni a Szent György Napok azáltal, hogy a városünnep alatt kizárólag újrahasználható poharakat használnak. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ezentúl minden köztéri rendezvényen ilyen poharakat vezet be.

Figyelem! A száraz növényzet égetését a törvény tiltja!
2024.04.24

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a figyelmet, hogy a törvény értelmében tilos az avar, nád, bokrok vagy bármilyen növényi hulladék elégetése a magán- és jogi személyeknek egyaránt.

Május 1-jén megnyitja kapuit az új Skatepark Sepsiszentgyörgyön
2024.04.22

Első nap 11 órától ingyenes lesz a belépés, május 2-tól naponta 9:00–22:00-ig tart nyitva a sportpálya

Új városnegyed épül az egykori tyúkfarm helyére Sepsiszentgyörgyön
2024.04.19

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata egyetemi szintű duális oktatási központot és 96 szolgálati lakást épít európai uniós támogatással