hu
 
Szombat, 2026. Február 28.

Antal Árpád: Eredménypolitikát követ az RMDSZ

2010.01.07
„Az RMDSZ az egyetlen politikai párt Romániában, melynek sikerült megőriznie politikai autenticitását az elmúlt húsz évben” nyilatkozta Antal Árpád András polgármester, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke.

Antal véleménye szerint az RMDSZ nagymértékben hozzájárult Románia demokratizálásához, az ország európai és euróatlanti integrációjához. A szövetség mindvégig kitartóan igyekezett képviselni a magyar közösség érdekeit, ugyanakkor ezt úgy tette, hogy jó viszonyt épített ki a román pártokkal, hiszen a magyar közösségnek alapvető érdeke, hogy békés és rendezett viszonyok között éljen. „Sokkal radikálisabb magatartást is tanúsíthattunk volna, ez azonban az interetnikus kapcsolatok megromlásához vezetett volna. Az autonómia megvalósításának folyamata így sokkal lassúbb, de az eredmények annál megalapozottabbak lesznek” - fejtette ki Antal.
NYOMTATÁS FOLYAMATBAN  - Kortárs magyar grafika síkban és térben
2026.02.27

Az Erdélyi Művészeti Központban 2026. március 4.-én, kivételes módon szerdán, 18 órakor nyílik meg a Nyomtatás folyamatban – Magyar kortárs grafika síkban és térben című kiállítás, amely a kortárs magyar grafika elmúlt négy évtizedében történt átalakulásáról és műfaji sokszínűségéről szeretne átfogó képet bemutatni.

Ünnepi hangverseny március 15-e alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.02.27

Március 14-én, szombaton 18:00 órától ünnepi hangversenyre kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében.

A márciusi ifjakkal lógtam – Szónokverseny középiskolások számára
2026.02.20

A Kónya Ádám Művelődési Ház szónokversenyt hirdet a Sepsiszentgyörgyön tanuló 9–12. osztályos diákok számára, amelynek célja, hogy a nemzeti ünnepre való készülésbe aktívan bevonja az ifjúságot. A versenyre március 9–én, hétfőn, 17 órakor kerül sor a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Rendhagyó komolyzenei élmény és interaktív opera-foglalkozások Sepsiszentgyörgyön
2026.02.19

A Kónya Ádám Művelődési Ház és a Székely Nemzeti Múzeum a sepsiszentgyörgyi Hangversenyévad keretében februárban rendhagyó komolyzenei élménnyel várja a közönséget: a Németh-Nagy házaspár, Németh-Nagy Johanna és Németh-Nagy Márton operaénekesek, „Csillag vagy fenn, a föld én itt lenn” című tematikus koncertjükkel lépnek fel a Bartók Teremben.

A 2026-os Pro Urbe díjra várja a jelöléseket Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa
2026.02.17

70 évnél idősebb személyeket lehet jelölni, akik hozzájárultak a város és a közösségi élet fejlődéséhez