hu
 
Péntek, 2026. Április 10.

Járható a Csíki utca

2009.11.27
Megnyitották az autósforgalom előtt a Csíki utcát – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester, aki beszámolt arról, hogy a Debren-patak hídjáig a biciklisávot is leaszfaltozták, tovább már az idő függvénye, hogy sikerül-e idén még egy rendet aszfaltozni. A Debren-patak hídja és a Templom utca között most rakják a járdákat – mondta el Sepsiszentgyörgy vezetője.
Mint ismeretes, a Csíki utca munkálatai során föld alá helyezték a vezetékeket, új, az utca hangulatához illő villanyoszlopokat szereltek fel, biciklisávot alakítottak ki, és először használtak a járdáknál kőlapokat (vágott andezit lapokról van szó), amelyek elsősorban a magas sarkú cipőt hordó hölgyek számára előnyösek.
“Elégedetlen vagyok a kábeltévé és internetszolgáltatók munkájával, jelenleg ők dolgoznak a városközpontban a vezetékek föld alá helyezésével, most folynak a bekötések. El kell mondanom, amennyiben nem változtatnak a munkastílusukon, többet nem engedélyezzük a járdák felszedését, mert azokat nem teszik rendbe a munka elvégzése után “ – fogalmazott Antal Árpád András. Megérkezett a központba szánt új villanyoszlopok egy része, ugyanakkor megkezdték a Nicolae Iorga utcában is  a vezetékek föld alá helyezését, év végéig szeretnék a közvilágítást ebben az utcában is felújítani – tájékoztatott a polgármester. 


5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.