hu
 
Péntek, 2026. Április 10.

Románia sokat nyerne, ha magyar államfője lenne

2009.10.01
Hónapokkal ezelőtt lehetett tudni, hogy ez a koalíció nem fog jól működni, ugyanakkor mégis hasznosnak tartom, hogy megalakult ez a kormány, mert így a szakszervezeti megmozdulásokat kordában tudták tartani – reflektált a kormányválságra Antal Árpád András. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint bármelyik nagy párt került volna ellenzékbe, felhasználta volna saját céljaira a szakszervezeteket és kivitte volna az embereket az utcára. A gond az, tette hozzá Antal Árpád András, hogy a jelenlegi kabinet nem hozta meg az olyan fontos döntéseket, mint a decentralizáció vagy az állam modernizálása.
 
Románia nagyon sokat nyerne, ha magyar államfője lenne – válaszolt újságírói kérdésre Antal Árpád András. Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett, hogy évekkel ezelőtt elhangzott, akkor lesz magyar államfő Romániában, ha az Egyesült Államok elnöke színes bőrű lesz. „Ez volt a házi feladatunk, ezt sikerült megoldani, tehát az akadály elhárult az elől, hogy magyar elnöke legyen Romániának” – mutatott rá Antal Árpád András.

 „Ha Kelemen Hunor lenne az államelnök, azért nyerne sokat Románia, mert nem két kommunista közül kellene választaniuk az embereknek, mint 5 évvel ezelőtt, mert ezzel is bebizonyítaná Románia, hogy demokrácia van az országban, és mert az RMDSZ bebizonyította, hogy kompetens szakemberei vannak, akik az egész ország érdekében tudnak dolgozni” – fejtette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere.
5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.