hu
 
Péntek, 2024. Augusztus 02.

Tapasztalatok megosztása a romák foglalkoztatottságát elősegítő programról

2019.04.09

Április 4-én, csütörtökön a szerbiai Know How Center és a Roma Inclusion Office projektpartnerek képviselőinek társaságában közös találkozóra került sor az Őrkő negyedben a romák foglalkoztatottságát elősegítő programot lebonyolító szervezetek munkatársaival és a programban részt vevő személyekkel közösen. A találkozó során a résztvevők megosztották egymással, az Önkormányzat munkatársaival, valamint a szerbiai partnerekkel az elmúlt hat hónap során szerzett tapasztalataikat.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a 2017-ben indított romák foglalkoztatottságát elősegítő program keretében a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedi álláskereső lakosok egy kisebb csoportja különböző, az álláskereséshez nélkülözhetetlen készségek fejlesztésében, valamint szakképzési és szakismereti bizonylat megszerzéséhez szükséges képzésekben részesült. Az idei év márciusában 15 személy vehette át azt a szakmaismereti bizonylatot, amely hozzásegítheti az álláskereső személyeket a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez.

A tavaly októberében startolt kísérleti jellegű kezdeményezés (pilot projekt) keretében kezdetben egy 30 fős csoportnak hetente több alkalommal, kiscsoportos tevékenységek keretén belül a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának és partnereiknek szakemberei nyújtottak segítséget a felzárkózáshoz. A résztvevők nemcsak írni és olvasni tanulhattak, hanem lehetőségük nyílt megismerni önmagukat, hiszen minden résztvevő egyéni mentort kapott, aki támogatta a folyamatban és segített megoldani különböző felmerülő problémákat, helyzeteket.

Fotó: Vargyasi Levente

A március elejéig tartó képzések sorozatát egy két hónapos mentorálási program követi, főleg azok számára, akiknek sikerül munkát találniuk. A program lebonyolításában a Gyulafehérvári Caritas mellett a Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete és az „ESÉLY” Lelki Egészségvédő Egyesület munkatársai vesznek részt.

A találkozó során elsőként a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazatának munkatársai számoltak be az elmúlt hónapok tapasztalatairól, elmondták, hogy a programban zajló tevékenységek számukra is kísérleti jellegűek voltak, mivel előzőleg az Őrkő negyedben csak gyerekekkel dolgoztak együtt. Ennek, valamint a mindennapos nehézségek ellenére, sikerként tekintenek vissza az elmúlt időszakra, a Caritas munkatársai úgy vélik, ők is együtt fejlődtek a mentoráltakkal. A legnagyobb nehézséget a társas készségek fejlesztésében észlelték, a legnagyobb eredmény pedig a részt vevő személyek kitartásában tükröződik.

Az „ESÉLY” Lelki Egészségvédő Egyesület munkatársai a mentorálás feladatainak ellátása mellett a gyerekfelügyeletet biztosították, hogy a kisgyermekes anyák is részt vehessenek a képzéseken. Az Egyesület munkatársai leginkább kommunikációs nehézségekbe ütköztek, ugyanakkor számos pozitív pillanatot is megéltek a résztvevőkkel a szinte mindennapos találkozások során.

 A Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezetének munkatársainak már volt előző kapcsolata a mentoráltakkal, számukra mégis sok új és pozitív eredményt hozott az elmúlt hat hónap. Negatív tapasztalatként azokat a helyzeteket említették a szervezet munkatásai, mikor egy-egy résztvevő kilépett a programból.

A találkozón jelen voltak páran azok közül is, akik részt vettek a képzéseken, és megszerezték a szakismereti bizonylatot. Mindegyikük pozitív élményekként tekint vissza a képzésekre, hálájukat fejezték ki a mentoruknak a támogatásért, és remélik, hogy hamarosan munkát találnak. Jelen volt az Amenhka Egyesület képviselője is, elmondása szerint példaértékű tevékenység zajlott az elmúlt félév során, és amennyiben hasonló jellegű kezdeményezések lennének a közeljövőben többen is szívesen részt vennének ezeken az Őrkő negyedi lakosok közül.

A Sepsiszentgyörgyön zajló Pilot program a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) c. projekt keretében valósult meg, amely nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével zajlik, és az Interreg Duna 2014-2020 Transznacionális Együttműködési Program keretében jött létre.

Rajt előtt a XVIII. Székelyföldi Körverseny
2024.08.02

A 18. kiírásához érkezett a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek a hivatalos neve Tour of Szeklerland. A versenyzők érinteni fogják a székelyföldi városokat. 

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.