hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közbeszerzési eljárást hirdet a közvilágítás karbantartására

2018.12.10

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa egyhangúan megszavazta a város közvilágításának kezelésére és karbantartására irányuló közbeszerzés procedúrájának elindítását. Ez a megoldás szervezettebb, pontosabb, gyorsabb szolgáltatást jelent majd a lakók számára.

Amint az év elején már beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa készítetett, majd elfogadott egy célszerűségi tanulmányt, amelynek eredményeképpen a város egy szakcég szolgáltatásait venné igénybe a közvilágítási hálózat karbantartási munkálatainak elvégzésére.

A Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatósággal folytatott tárgyalásokat, valamint  a jogszabályok értelmezésével kapcsolatos problémák tisztázását követően Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a projektet nyilvános vitára bocsátotta, majd a november végi soros tanácsülésen a Helyi Tanács egyhangúlag elfogadta.

Így Sepsiszentgyörgy Önkormányzata megkezdi a közvilágítás karbantartási munkálataira vonatkozó szolgáltalások közbeszerzési eljárásait.

A munkálatok kiszerződése megoldást kínál a közvilágítás megfelelő karbantására, hiszen az önkormányzat nem rendelkezik megfelelő szakképzett személyzettel, aki az oszlopok szervizelését, az égők cseréjét, vagy a közvilágítási hálózat karbantartását oldaná meg.

Saját becslések szerint a város egyes övezeteiben az utcai közvilágítással kapcsolatos hiányosságok megoldódnának az oszlopokra felszerelt égők cseréjével, míg más helyszíneken a lámpaoszlopok kábelezését szükséges javítani.

Ez a megoldás egy szervezettebb, gyorsabb, pontosabb szolgáltatást jelent majd, amely a lakók érdekeit szolgálja. A karbantartást végző vállalatnak például diszpécser szolgálatot kell majd működtetnie, így a panaszokra 24 órán belül tud reagálni, míg eddig ez akár egy hétbe is telhetett. A közvilágítás fejlesztését továbbra is az önkormányzat fogja elvégezni.


 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.