hu
 
Péntek, 2026. Május 22.

Adventi gyermekfoglalkozások Sepsiszentgyörgyön

2018.12.06

Az első adventi gyertya meggyújtása után további programokra is sor kerül a karácsonyra való várakozás időszakában. Advent második, harmadik és negyedik vasárnapján a Cimborák Bábszínház előadásain és gyermekfoglalkozásokon vehetnek  részt az érdeklődők a stúdióteremben.

A Cimborák Bábszínház Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel... című betlehemes játékát bábokkal az adventi vasárnapokon 16 órától játsszák a gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt, ezt 17 órától tematikus műhelytevékenységek követik. Az adventi időszakban a bábszínház stúdiótermében vasárnaponként 17 órai kezdettel gyermekfoglakozásokon vehetnek részt a legkisebbek.

December 9-én, advent második vasárnapján síkbábkészítő műhely keretében a gyermekek saját bábokat (angyalokat, pásztorokat, három királyt stb.) készítenek, így otthonukba is elvihetik a várakozás, az ünnepre való készülődés hangulatát. A foglalkozás kellékeit a szervezők biztosítják.

December 16-án, a harmadik adventi vasárnapon karácsonyi dalok tanítása zajlik István Ildikó, Lőrinczi Zsolt és Melkuhn Róbert közreműködésével furulya és koboz kíséretében. 

December 23-án, advent negyedik vasárnapján karácsonyi történetekkel hangolódunk az ünnepre, a mesék világába Benkő Éva kalauzolja a gyermekeket egy interaktív foglalkozás keretében.

A foglalkozások szervezői: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház, Cimborák Bábszínház.A 17 órától kezdődő foglalkozásokon a részvétel ingyenes.

Péntek este Sepsiszentgyörgyön is áthalad a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat 
2026.05.20

Idén is útjára indul a Csíksomlyó Expressz – Székely Gyors Össznemzeti Zarándokvonat Erdélybe a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsúba és a Történelmi Magyarország Ezeréves határához Gyimesbükkre.

A könyv ünnepe Sepsiszentgyörgyön: közel 12 ezer látogatóval zárult a 5. SepsiBook
2026.05.18

A jövő olvasógenerációjára való odafigyelés, a kisközösségek ereje és a könyv iránti szeretet idén is emlékezetessé tette a SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A négy nap alatt több mint 11 600-an látogattak ki a Sepsi Arénába, hogy részt vegyenek a könyv ünnepén.

5. SepsiBook: Könyvünnep, közösségi élmény és kulturális találkozások
2026.05.11

Május 14. és 17. között a Sepsi Aréna ismét a könyvek és az olvasók találkozóhelyévé válik: csütörtökön ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Idén közel 150 meghívott és 115 programpont várja a közönséget; a vásáron 43 standon 56 kiadó – köztük 9 új kiállító – kínálatából válogathatnak az érdeklődők.

Forgalomkorlátozásokra és parkoló lezárásokra lehet számítani a belvárosban a motoros felvonulás ideje alatt
2026.05.08

A rendezvény célja a közlekedésbiztonság javítása és az autóvezetők figyelmének felhívása a motorosok jelenlétére. 

SepsiRUN 2026 – június 12–13. Amikor Sepsiszentgyörgy a futóké!
2026.05.06

A rendezvény célja idén is az, hogy összehozza a futás, a mozgás és az aktív életmód iránt érdeklődőket, legyen szó kezdőkről, amatőrökről vagy tapasztalt sportolókról.