hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Szlovéniai tanulmányúton vettek részt Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői

2018.11.28

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának képviselői november végén két napos tanulmányúton vettek részt Szlovénia második legnagyobb városában, Mariborban a YOUMIG - A fiatalok nemzetközi vándorlásának hatásai – intézményi eszköztár és együttműködési csatornák fejlesztése elnevezésű nemzetközi projekt keretében. A projektben nyolc Duna menti ország 16 partnerrel közösen, köztük kutató intézetek, statisztikai hivatalok, egyetemek és önkormányzatok, a fiatalok (15-34 év) nemzetközi vándorlásának hatásait vizsgálja. A projekt célja olyan eszköztár biztosítása az önkormányzatok számára, amely fel tudja venni a lépést a kivándorlás jelenségével, a fiatalok elvándorlásával és segítséget tud nyújtani a hazaköltözött fiatalok reintegrációjában.

A találkozón a partnerek az eddigi megvalósításokról számoltak be, illetve megbeszélték az elkövetkező időszak feladatait. A projekt keretében Sepsiszentgyörgy Önkormányzata egy helyi status quo elemzést végzett Fiatalok nemzetközi migrációja Sepsiszentgyörgyön, folyamatok, hatások és kihívások címmel. A tanulmány rámutatott, hogy a városba leginkább országon belülről érkeznek állampolgárok. A Sepsiszentgyörgyről elvándorlók közt vannak rövid távú és hosszú távú migránsok, utóbbiak munkahely vagy tanulmányok miatt hagyják el a várost.

A hazatérő fiatalok társadalomba, és a város körforgásába való integrálását célozza meg a hamarosan induló www.sepsinet.ro honlap, ahol külföldről hazaköltözött fiatalok reintegrációs történetei, itthon maradott fiatalokkal és intézményvezetőkkel készített interjúk lesznek olvashatóak. A honlapon helyet kapnak álláshirdetések, illetve minden olyan információ, ami a haza térni vágyókat érdekelheti, segítséget nyújthat nekik. A felület a hazaköltözött fiatalokban a közösségi érzést is hivatott erősíteni. 

A honlapon egy virtuális egyablakos rendszer adatbázisa is elérhetővé válik, amely a külföldről hazaköltözött fiatalok (és nemcsak) információs pontjaként jelenleg is működik a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató irodájában. A külföldről érkezők ingyenes tájékoztatást igényelhetnek a hivatalos okiratok ügyintézésével kapcsolatban, egészségügyi, oktatási, kulturális, valamint gazdasági szolgáltatásokról.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az elkövetkezőkben egy helyi migrációs stratégia megalkotásán dolgozik, mely a fiatalok hazavonzását és a már haza költözött személyek reintegrációjának elősegítését célozza meg.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.