hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Idén is támogatja az Önkormányzat a délutáni oktatást

2018.10.05

Folytatódik az „Iskola az iskola után” program

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 2015-től támogatja azt a Diakónia Keresztény Alapítvány által indított délutáni oktatási programot, amelyinek célja a sepsiszentgyörgyi hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek megsegítése.

A program során az elemi osztályokba járó gyerekek heti négy napon meleg ebédet kapnak, majd oktatók segítségével oldják meg a házi feladatokat. Ugyanakkor közösségépítő játékokban és csoportos foglalkozásokon vesznek részt.

Míg 2015-ben 24 gyerek vett részt a programban a Gödri Ferenc Általános Iskolából, addig az idénre a gyerekek száma 195-re növekedett. A 2018/2019-es tanév során, a fent említett intézmény mellett, az Ady Endre Általános Iskola és a Nicolae Colan Általános Iskola I-IV. osztályos tanulói csatlakoztak az „Iskola az iskola után” elnevezésű programhoz.

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala a sepsiszentgyörgyi program megvalósításához szükséges összeg felével támogatja a gyerekek felzárkóztatását.

A program lebonyolítását a Diakónia Keresztyén Alapítvány végzi, a szükséges összeg egynegyedét pedig a szervezet partnere, a svájci HEKS Alapítvány biztosítja. A svájci alapítvány és a Diakónia a megye más településein is működteti a programot.




 

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.