hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Nyolcadik Őszi vásár Sepsiszentgyörgyön

2018.09.20

Immár nyolcadik alkalommal kerül megszervezésre az Őszi vásár Sepsiszetgyörgy főterén szeptember 29 és 30-a között. A szalma témájára épített őszi ünnepen gyerek foglalkozásokkal, vásári bolttal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják idén is az érdeklődőket  a szervezők. Napközben  folklór előadások is várják az arra látogatókat.

Idén  29 őstermelő, 37 kézműves és 5 kereskedő kínálja portékáit az Őszi vásáron. A teret az elmúlt évekhez hasonlóan rendezkedik majd be a szervezők , ahol újdonságként Szente-Szabó Ákos képzőművész szalmából készített köztéri installációi fogadják a látogatókat. A két szalmabábú és a szalmabálák is elfoglalják méltó helyüket, hozzájárulva az év leghangulatosabb vásári élményéhez.

  Fotó: Henning János

Az aprókat a Gyulafehérvári Caritas, a Vöröskereszt a Guzsalyas Alapítvány, illetve Ütő Kinga gyerekfoglalkozásra várja. A foglalkozásokon a gyerekek garasokat gyűjthetnek, , amelyeket a vásári boltban, különböző értékű tárgyakra válthatnak be.

A Tamási Áron Színház előtt felállított színpadon a két nap alatt folklór műsorokra és koncertekre kerül sor, Benkő Éva és a Folker együttes táncházzal is megörvendezteti a kicsiket. Fellépnek a Kincsek, a Százlábúak és a Junii Covăsneni néptáncegyüttesek, illetve a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Erdővidéki tánccsoportja.

A brassói  Korona Néptáncegyüttes német táncokkal készül, a Felszállott a Páva tehetségkutató különdíjasa Eötvös Rémusz és zenekara is fellép. Az idei vásár kulturális programját a magyarországi Babra együttes zárja, akik a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú hagyományait éleszti majd újra zenéjével a vásár színpadán.

A szervezők szeretettel várnak idén is minden érdeklődőt az őszi eseményre szeptember 29. és 30. között.

Szervező: Kónya Ádám Művelődési Ház

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.