hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Jövő héten kezdődnek a felújítási munkálatok az Állomás negyedi katona szobránál

2018.07.27

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata múlt héten kiadta a munkakezdési parancsot és átadta a terepet a felújítást végző cégnek az Állomás negyedi román katona szobránál.

A kivitelező cég a múlt hét folyamán felállította az állványokat a szobor talpazata körül, a felújításnak a jövő héten kezdenek neki. A megkötött szerződés értelmében a munkálatok kiterjednek a szobor talapzatának, az emlékműhöz vezető márványlépcső, az azt körülvevő sétáló felületek teljes körű felújítására, beleértve a szegélyköveket, támfalakat és a virágtartókat is. A munkálatok befejezésére két hónap áll a kivitelező rendelkezésére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Vargyasi Levente

Az emlékmű felújítását már korábban elkezdte volna az önkormányzat, a meghirdetett közbeszerzési versenytárgyalásra azonban nem került jelentkező. A Helyi Tanács rendkívüli ülésén módosította a munkálatok besorolásosát, így nemcsak a munkálat típusa, hanem annak ára is módosult. Az újra meghirdetett közbeszerzési procedúrában egy Galac megyei vállalkozó nyerte meg a versenytárgyalást.

A jelenlegi szerződés értelmében, a munkálatok értéke 239.900 lej, amihez hozzáadódik az áruforgalmi adó.

A sepsiszentgyörgyi román katona szobrát 1974. szeptember 18-án leplezték le, a bronz szobrot Balogh Péter készítette.
 

Fotó: Vargyasi Levente

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.