hu
 
Péntek, 2026. Október 16.

Tudnivalók az állomási tavas ötletpályázatról

2018.03.20

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata március 13-án hirdette meg az Állomási tó rehabilitációjára vonatkozó ötletpályázatot. Az önkormányzat a lakosság részéről vár olyan ötleteket, amelyeknek célja, hogy az Állomási tó visszakerüljön a közösség használatába, a sepsiszentgyörgyiek kedvelt és látogatott szabadidős helyszíne legyen.

Az érdeklődők március 21-én, szerda reggel 10 órakor mehetnek terepszemlére, amelynek során az önkormányzat egyik képviselőjével megnézik a tó környékét, valamint annak állapotáról beszélgetnek.

A pályázati kiírás kizárólag ötletekre vonatkozik, vagyis nem kész terveket kell benyújtani. Épp ezért, az önkormányzat örömmel lát bármilyen magánszemélytől érkező ötletet, amennyiben az megfelel az alapvető kritériumoknak: mellékletek kitöltése, határidő betartása, grafikai terv bemutatása egy A1-es méretű lapon, pályázati űrlap kitöltése, benne egy legtöbb 500 szavas ötlet bemutatással.
A grafikai terv tartalmazhat képeket, kézzel készített rajzokat, vagy tervező programmal készített terveket, a lényeg, hogy egy A1-es méretű lapon kerüljenek bemutatásra, valamint, hogy a Bíráló Bizottság számára egyértelmű legyen a pályázó elképzelése.

Az ötletek bemutatásának egyik kiemelkedő lépése az április 26-án sorra kerülő lakossági fórum, amely során minden pályázónak lehetősége adódik az érdeklődő városlakók számára is bemutatnia elképzelését. A résztvevők szavazhatnak a bemutatott tervekre, ám a szavazás eredményét nem köteles a Bíráló Bizottságnak figyelembe vennie.

Az ötletpályázat benyújtásának határideje április 13., ezt meg lehet tenni személyesen, a Polgármesteri Hivatal 17-es szobájában, vagy emailen a levente.kolumban@sepsi.ro email címen. A pályázati kiírást és a hozzá tartozó mellékleteket a www.sepsi.ro oldalon találják. Sikeres ötletelést kívánunk mindenkinek!




 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.