hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Élőlánc Sepsiszentgyörgyön

2009.06.19
Több mint 600–an gyűltek össze csütörtök délután,  Sepsiszentgyörgy központjában, hogy egymás kezét megfogva, élőláncot alkotva, tiltakozzanak a magyar intézményvezetők leváltása ellen. A város központjában már a rendezvény előtt a hangszóróban többször megismételték a felhívást, méltányosságot kérve szülöföldünknek, Székelyföldnek, felsorolva az elmúlt időszakban tapasztalt jogtiprásokat, az Erdély-szerte leváltott intézményvezetőket.

\"\"

„Érződik az elégedetlenség mind a helyi vezetők, mind az emberek körében. Az élőlánc fontos jelzés, hiszen az emberek érdemesnek tartották kijönni, megfogni egymás kezét, ezzel is megmutatva, hogy erősek vagyunk, összetartozunk. A csütörtöki megmozdulás arról is szólt, hogy a magyarok kiállnak igazuk mellett és felemelik szavukat a bukaresti román politikusok rossz döntése ellen”- jelentette ki Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

\"\"

 „Az RMDSZ háromszéki szervezetei által meghirdetett eseményre idősek és fiatalok egyaránt kigyűltek, ez is jelzi, hogy a lakosság igényli, hogy folytassuk a tiltakozó akciókat. Ilyen típusú esemény nem volt még Sepsiszentgyörgyön, és a magyar lakosság aktívan válaszolt felhívásunkra” – mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A város és a megye vezetője, az élőlánc kezdeményezői két hasonló eseményt idézett fel: a kommunizmus idején Kolozsváron a magyar hívők a Szent Péter templomot saját testükkel védték meg a a lebontástól, míg 1989. augusztus 23-án három balti országban több mint kétmillió ember fogta meg egymás kezét, azért hogy elérjék a  függetlenedést Szovjetuniotol. A sepsiszentgyörgyi élőlánc a posta épületétől kezdődött, a polgármesteri hivatal és a színház előtt folytatódott, majd a mézesboltnál fejeződött be. A rövid akcióba a járókelők  is szívesen bekapcsolódtak, az önkéntesek pedig SIC feliratú kitűzőket osztottak.  
\"\"

Fotók: Vargyasi Levente

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege