hu
 
Csütörtök, 2026. Október 15.

Angyalfiát a karácsonyi vásárból

2016.12.21

Szombaton 14 óráig várják a vásárosok az érdeklődőket Sepsiszentgyörgy főterén. Mézeskalács, hagyományos szaloncukor, finom sajtok, disznóságok, kecses kerámiák, levendulapárna és fajátékok, könyvek, nemezelt, kötött, horgolt, fűzött ékszerek – helyi és Erdély más városaiból érkezett kézművesek, termelők és kereskedők kínálják igényes portékáikat, a finom harapnivalókat. Nagy az érdeklődés a korcsolyapálya iránt is, nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is szívesen róják a köröket, majd  megpihennek, beszélgetnek a gőzölgő tea mellett. 
Délutánonként a gépzenét élő produkciók váltják fel, a vásári színpadon iskolások és óvodások mellett a város kórusai, zenészei lépnek fel, műsoraikkal a téli hideg idő ellenére hamar megpezsdítik a hangulatot. Szerdán 14 órától a RefSonor  és a RefSonorocska diákkórusok lépnek fel, 16 órától a Református Kollégium elemi osztályainak karácsonyváró előadását lehet megtekinteni.
Az idei karácsonyi vásár sajátos színfoltja lesz a regölés, szerdán 17 órától több mint kétszáz gyermek közreműködésével, Gáspár Attila és Pózna Gabriella néptánc-oktatók vezetésével mutatják be az ősi magyar szokást. A Batyus Egyesület és a sepsiszentgyörgyi Tanulók Palotája közös akciójába bárki bekapcsolódhat. A regölést követően 18 órától a Őszirózsa Dalkör lép fel a vásári színpadon. Csütörtökön 13 órától a Mikes Kelemen Főgimnázium kórusa énekel, 14 órától a Hófehérke napközi otthon karácsonyi előadását lehet megtekinteni.
A Snaps Vocal-Band sokszínűségének lehet tanúja a közönség, ezúttal Luiza Zan jazz énekesnővel és Ferencz Áron ütőhangszeressel közösen kizárólag acapella műveket adnak elő 17 órától kezdődően. A vásári színpadon a műsor 18 órától a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak előadásával folytatódik. Pénteken 16:45-kor tartják a tombola húzást, majd 17 órától a Voces női kar és a miniSnaps gyerekegyüttes mutatja be közös műsorát, majd 18 órától a bukaresti Popas Band lép színpadra, izgalmas feldolgozásokkal és saját számokkal szórakoztatja a közönséget. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.