hu
 
Hétfő, 2025. Július 07.

Közös ének és hangzás – A Plugor Sándor Művészeti Líceum műsora

2016.05.20

Gyermekkórusok és zenekarok közös hangversenye


Az idei hangversenyévad első alkalommal kínál gyermek- és diákmuzsikusokat, ifjú kóristákat a műfaj kedvelőinek. A tavaszi koncertalkalmak sűrűbbek, így a pünkösdi hangversenyt követően, május 20-án ismét a komolyzenéé a főszerep a Tamási Áron Színház nagytermében. Sepsiszentgyörgy éneklő felnőtt közössége méltán büszke lehet, hogy a városunkban létező zenei erő és kóruskultúra a fiatalokra is érvényes. A Plugor Sándor Művészeti Líceum kórusainak és zenekarainak műsora pénteken 19 órától kezdődik. A hangversenyre a belépés díjtalan.

Az est attól is különleges, hogy a sepsiszentgyörgyi művészeti líceumos diákok közül nemcsak zenészek és énekszakosok mutatkoznak be, a színház előterében a képzőművész tagozat diákjainak tárlatát is megtekinthetjük, és ugyancsak itt láthatjuk az ország egyetlen magyar nyelven működő drámatagozatának szoborparkját is.
Sebestyén-Lázár Enikő vezényletével a legkisebbek indítják az estet: a DoReMi - Kicsinyek kórusa műsorán Járdányi Pál, Kodály Zoltán művek, kánonok és olasz gyermekdal is hallható. Zongorán Sebestyén-Lázár Regina V. osztályos tanuló kísér. A Reménység Zenekar Sebestyén Lajos vezényletével mutatja be Bartók Béla Négy ürögi népdalát és Francz Schubert Menüettjét. A fellépő diákkórusok több ízben díjazott együttesek, áprilisban a Szatmárnémetiben megrendezett országos kórusolimpián a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért vezette Campanella kórusa első díjat nyert a művészeti iskolák kategóriájában. Őket is hallhatjuk pénteken este, szintén változatos műsort mutatnak be, melyben Pretorian Vlaiculescu, Kodály Zoltán, John Rutter, Moira Smiley művei lesznek hallhatók. Zongorán Opra Balázs kísér. A Szerenád Kamarazenekar Stanley Myers, Jules Massenet, W. A. Mozart , F. Schubert műveiből készült, a zenekar szólistái a XI. osztályos Filip Zsombor, aki gitáron- , hegedűn pedig Lőrincz Orsolya XII. osztályos tanuló játszik, szopránt énekel Bajkó Boglárka végzős diák. Vezényel Sebestyén Lajos. A Fúvós-zenekar Maksai József vezetésével fanfárékat, Julius Fucik és Josef Bönisch darabokat játsszák. Az  est zárórészében pedig az Eufónia ifjúsági vegyeskar Josef Rheinberger műveket, és többek közt spirituálékat is énekel.
A koncertre a belépés díjtalan.


Szervezők: Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.


 

Újabb hét lépcsőház pincéjének fertőtlenítését támogatja Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
2025.07.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a város területén lévő tömbházlakásokhoz tartozó műszaki pincék felújítását és tisztítását célzó többéves finanszírozási programját. A programot idén második alkalommal hirdették meg, válaszul a lakástulajdonosi társulások által jelzett súlyos higiéniai és infrastrukturális problémákra.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata elindítja a Gondos óra programot idősek és rászorulók számára
2025.06.26

A programra július 1-től lehet jelentkezni a Szociális Támogatási Igazgatóság székhelyén

Megkezdődtek a tömbházak hőszigetelési munkálatai Sepsiszentgyörgyön európai uniós forrásokból
2025.06.25

A program 24 tömbházat és összesen 75 lépcsőházzal érint Sepsiszentgyörgyön. A munkálatok – amelyek célja az energiahatékonyság növelése – számos helyszínen már elkezdődtek.

4. SEPSI JAZZ & BLUES FESZTIVÁL
2025.06.24

Június 27-29. között kerül sor a Sepsi Jazz & Blues Fesztivál negyedik kiadására az '56-os emlékparkban.

Sepsiszentgyörgy utat mutat: olyan eseményt szerveznek, ahol a tudás és a szórakozás kéz a kézben jár, ez a futuretainment világa
2025.06.19

Augusztus 28–30. között Sepsiszentgyörgy új színfolttal gazdagodik: indul a MindFormers, egy olyan rendhagyó esemény, amely a jövőre fókuszál, miközben a fiatalokat szórakoztatja, inspirálja és gondolkodásra hívja.