hu
 
Csütörtök, 2025. December 25.

Harmadik alkalom, négy esemény: Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít

2015.11.02

Sepsiszentgyörgy főtere, a Szabadság tér szakaszosan újul meg. Ahogy a munkálatok haladnak, a tér egyre nagyobb mértékben lesz belakható: az önkormányzat célja, hogy a Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít programsorozat keretében folyamatosan, események helyszínévé tegye a megújuló helyszínt.

November során négy eseményre is sor kerül a Szabadság téren: elsőként a kolozsvári Cantoribus vokálkvartett koncertezik, kedden, azaz november 3-án, 17.30-kor. A kvartett klasszikus és újabb műveket is énekel, magyar, angol, román és latin nyelveken, mindezt bármilyen zenei kíséret nélkül. 

November 13-án, pénteken a Snaps Vocal Band koncertjére kerül sor. A Snaps idén 12 éves, repertoárja ennek fényében igencsak széles, a főtéri koncertre természetesen meglepetéseket is tartogatnak.

A harmadik rendezvényként, a nagy népszerűségnek örvendő felolvasószínház, a Tein Teátroom újabb előadását tekinthetik meg az érdeklődők, november 21-én. A Tein Teátroom produkciójának alapját ezúttal különböző sepsiszentgyörgyi polgárok facebook bejegyzései képezik. A Derzsi Dezső, Kolcsár József, Pálffy Tibor és Kónya Ütő Bence négyes egyelőre még nem döntött az előadás nevéről, ám ígéretük szerint ez szoros összefüggésben lesz a tartalommal.

A programsorozat negyedik rendezvényére november 22-én, vasárnap kerül sor. A Klasszikus zenét a főtérre program keretében Fábián Csaba és Demeter Csaba cselló és zongora kamarazene estjét hallhatja a közönség.

A hidegre való tekintettel ajánlott nem csupán vastagon öltözni, hanem pokrócot is hozni a szabadtéri eseményekre – a helyszínen természetesen forró teát szolgálnak fel.

 

Sepsiszentgyörgyön koncertekkel és látványos lézershow-val köszöntik az újévet
2025.12.16

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Kónya Ádám Művelődési Ház szilveszteri utcabálra hívja a város lakóit a Főtérre, az eseményt idén a közösség véleményét figyelembe véve és az állatvédelem jegyében szervezik meg.

Rekordszámú részvétel a fényfestésen: közel 3 000 alkotást vetítenek ki a Tamási Áron Színház homlokzatára
2025.12.15

A legérdekesebb rajzok díjazására december 19-én, pénteken 18:00 órától kerül sor

Hatvan napig megtekinthetők lesznek a szépmezői kataszteri műszaki dokumentációk
2025.12.15

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala köztudomásra hozza, hogy az utólagosan módosított, 1996/7-es kataszteri és ingatlan-nyilvántartási törvény 14. cikkelyének 1. bekezdése alapján kifüggesztik a szépmezői 3., 4., 5., 6. és 9. szektorok kataszteri műszaki dokumentációit. 

A Karácsonyi Vásár programja Sepsiszentgyörgyön
2025.12.11

December 13–23. között zajlik a Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. A színpadon karácsonyváró műsorokra kerül sor, hogy a városlakók és az idelátogatók még inkább a közelgő ünnepekre hangolódjanak.

Karácsonyi vásár Sepsiszentgyörgyön
2025.11.28

December 13–23. között kerül sor a Karácsonyi vásárra Sepsiszentgyörgy Főterén, ahol a látogatók különleges ünnepi ajándékok és különböző finomságok közül válogathatnak. Az ünnepi hangulatot a színpadi műsorok mellett számos kiegészítő program teszi meghittebbé.