hu
 
Szerda, 2026. November 04.

Váncsa Jenő elsőként képviseli országunkat az Aacheni Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon

2015.08.17

Egyedüliként képviseli Romániát Váncsa Jenő négyesfogata a 2015. augusztus 19. és 22. között a négyesfogathajtók Európa-bajnokságán a németországi Aachenben. A fogatot Bodor Zoltán vezeti majd.

Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke, augusztus 14-én sajtótájékoztató keretében adta át Sepsiszentgyörgy zászlaját, valamint a székely zászlót a fogatható csapatnak. Váncsa Jenő csapatának Aachenbe való kijutását Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Vadon Egyesület támogatja.


A versenyen több mint hetven fogat vesz részt. A versenystáb hat tagot számlál: a hajtó, két segédhajtó, szakács és két sofőr kíséri a csapatot. Hat és tíz év közötti lipicai lovak húzzák majd a Magyarországon gyártott galambos kocsikat. „Célunk, hogy bekerüljünk Európa első tíz fogathajtója közé.” – mondta Vácsa Jenő.

A rendezvény során három versenyszámban: akadályhajtáson, díjhajtáson és födeles maratonhajtáson kell részt venniük a versenyzőknek. Eredményt az összesített pontok alapján hirdetnek majd.   A zárórendezvény fénypontja a maratonhajtás, ezen a versenyszámon lehet a legtöbb pontot szerezni. Az aacheni bajnokságot Európa legnagyobb födeles fogathajtási versenyeként tartják számon.
 

 

Lehet jelentkezni a 2026-os Szent György kiválósági ösztöndíjra
2026.11.03

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is díjazza azokat a helyi végzős diákokat, akik kimagasló tanulmányi eredményeket értek el

Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának pontosításai a beépített erkélyek helyzetéről
2026.11.02

Jelenleg a lakástulajdonosoknak semmilyen ügyintézést nem kell elindítaniuk. Nem kell tartani semmilyen sürgős intézkedéstől (mint például az ingatlanadó automatikus megemelése), és nem szorítja őket semmilyen határidő.

Új buszjáratok indulnak a Jókai Mór és a Borvíz utcába, több menetrend is változik novembertől
2026.10.28

November 2-tól, hétfőtől két új járattal bővül a sepsiszentgyörgyi buszhálózat: a 8-as a régi szemerjai Jókai Mór utcát kapcsolja be a közösségi közlekedésbe, a 9B pedig a Borvíz utca lakóinak kínál több utazási lehetőséget. Emellett 6 meglévő járat menetrendje módosul, hogy a buszok menetideje jobban igazodjon a városi forgalomhoz, és csökkenjenek a késések.

day.dreaming: Új produkciót mutat be az M Studio
2026.10.26

Az M Studio és az adepth infusion együttműködésében készül a társulat day.dreaming című, a kortárs táncot és a videóművészetet ötvöző hibrid előadása.

Új online felület a lakónegyedi parkolóhelyek igénylésére és bérbeadására Sepsiszentgyörgyön
2026.10.26

A versenytárgyalás és parkolóhelyek bérbeadási folyamata online zajlik