hu
 
Csütörtök, 2026. Március 19.

Rendezik a Sapientia épületét

2014.02.14

Még idén ősszel megnyithatja kapuit Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kihelyezett tagozata. Lezárult a közbeszerzési eljárás, amely a Csíki utcai ingatlan külső rendezésének felújítását célozza. Antal Árpád András városvezető elmondta, a munkálatok értéke 2,5 millió lejébe kerül a városnak, hamarosan el is kezdenek dolgozni a helyszínen. A szaktárca ugyan még nem hagyta jóvá, hogy az egyetem beköltözzön az épületbe, de a munkálatok elkezdését a város részéről ez nem akadályozza, mivel az ingatlan önkormányzati tulajdonban van. A polgármester szerint mindent betartanak, amit a minisztérium előír, erről tegnap tanácshatározatot is elfogadtak, és remélhetőleg március közepén már sikerül átadni az épületet a felsőoktatási intézménynek. Az egyezség szerint az egyetem a belső tereket, laboratóriumokat fogja átépíteni, felszerelni. Az udvar rendezését, a homlokzatot, a tetőteret és egy lépcsőház építését azonban az önkormányzat végzi el.


Archív fotó: Henning János

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani