hu
 
Kedd, 2024. Július 30.

2014-02-14: Fejlesztéscentrikus költségvetés Sepsiszentgyörgyön

2014.02.14

25–30 utcát korszerűsítenek
                         
Tegnap rendkívüli ta­nács­ülésen egyöntetűen megszavazták Sepsiszentgyörgy 2014-es évi költségvetését. Az elnyert uniós pályázatoknak köszönhetően a legnagyobb büdzsé lesz az idei. Nagyon sok infrastrukturális beruházásra lehet számítani, de folytatják a közösségerősítő és -építő programokat is.

Antal Árpád András városvezető közölte, tavaly 107 460 270 lejjel fogadták el a költségvetést, és amikor lezárták az évet, 121 642 330 lej szerepelt a város kasszájában, 13,2 százalékkal több, mint az év elején.

– Általában pesszimistán tervezünk, hiszen a költségvetés elfogadásakor mindig odafigyelünk, ne fordulhasson elő az, hogy év közben lefelé kelljen kerekíteni a bevételi részt, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy időközben még 8–12 százalékos növekedés történik – tájékoztatott a városvezető.

A 2014-es évet a megyeszékhely 131 610 000 lejjel kezdi meg, ez 22,4 százalékkal több, mint a tavalyi összeg. Az optimista forgatókönyvek szerint ez a szám az év végéig elérheti a 150 millió lejes nagyságrendet. Ami a város saját bevételeit illeti, jelentős növekedésre idén nem számítanak, az év végére azonban itt is 5 százalékkal több pénz befolyását valószínűsítik. Nagy tételként szerepel a költségvetésben az ipari park: jövő héten indulnak a munkálatok. A város határába tervezett négyhektáros napelempark megépítésére még egyelőre várni kell, mivel a fejlesztési minisztérium újabb adatokat kér a várostól, ezért a közbeszerzési eljárást sem sikerült eddig elindítani.


Fotó: Henning János


Folytatják az integrált városfejlesztési tervben szereplő utcák korszerűsítését is. A folyamatban lévő munkálatok mellett megújul a Kórház és a Kossuth Lajos utca, de a Székely (volt Május 1.) utca környékén található, aszfaltot sosem látott, kisebb szakaszokat is teljesen rendbe teszik. Nekifognak a Szabadság tér megyeháza előtti szakaszának, ezt jövőre fogják befejezni, és a Gábor Áron utcát is rendbe teszik.

A művelődési intézményekről sem feledkeztek meg. A Tamási Áron Színházzal sikerült tavaly egyezségre jutni, hogy négy évre előre már meghatározzák az intézmény költségvetését, a kamaraterem megvásárlásával is bővült a teátrum infrastruktúrája, ott is megkezdik a tatarozást. A tavalyi rekordlátogatottságot elkönyvelő városi strandon idén megkezdik az 50 méter hosszú medence felújítását. Megmarad az eredeti mélység is, hiszen a strandolók által kitöltött kérdőívben a többség erre a megoldásra szavazott. Elkezdik a Művész mozi korszerűsítését, az Andrei Mureşanu Színház rendbetételére az önkormányzat a kormány támogatását is elvárja, erre ebben az évben 500 ezer lejt fordít a város.

Ugyanakkor 400 ezer lejt különítettek el a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Főváros rendezvénysorozatra, de készülnek az Európa Kulturális Fővárosa cím megszerzésére is, a pályázatot 40–50 százalékban szeretnék ebben az évben előkészíteni.
 

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.

Idén is népszerű volt a SepsiClassic a közönség körében
2024.07.09

Vasárnap ért véget a másodjára megrendezett komolyzenei fesztivál Sepsiszentgyörgyön.