hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

Cimborák 3 - Erdélyi Magyar Bábostalálkozó

2011.09.27

\"\"Október 2-9. között Sepsiszentgyörgy Erdély gyermekfővárosává válik, hiszen a város otthont ad a Cimborák - Erdélyi Magyar Bábostalálkozó harmadik kiadásának. Egy hét alatt Erdély összes bábszínháza bemutatkozik a gyerekközönség előtt.

A Romániai Magyar Bábostalálkozót, 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, ahol a romániai magyar bábosok találkozhattak, és egymás szakmai fejlődéséről képet alkothattak. Az erdélyi magyar bábosvilágnak egyetlen fórumaként működő rendezvény, immár évek óta megszűnt létezni.

Ezt a kezdeményezést vállalta fel és élesztette újjá 2009-ben, a Tamási Áron Színház Bábtagozata. A találkozó létfontosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 2010-ben is megszervezték a CIMBORÁK – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót.

A találkozó harmadik kiadását közösen szervezi a kezdeményező, Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. 2011. október 2-9 között, Sepsiszentgyörgyön, a CIMBORÁK 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozón, 12 társulat, 2 egyéni előadó részvételével, 25 előadás bemutatására kerül sor, amelyeket esténként tematikus szakmai beszélgetések követnek.

A találkozó célja, lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére. Emellett a találkozó bemutatkozási és tapasztalatszerzési lehetőséget nyújt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző bábszakos hallgatóinak.

Az előadások nagyrésze Sepsiszentgyörgyön, a házigazda Bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban lesznek megtekinthetők.

Szervezett csoportok,  családok illetve egyéni érdeklődők jelentkezését várjuk a 0755-592926-os telefonszámon (Bodola Kata, közönségszervezőnél). Jegyek elővételben, a Kulturális Szervezőirodában naponta 11-16 óra között,  pénteken 11-13 között, vagy a helyszínen válthatók. (Egy jegy ára: 5 RON)

A találkozó részletes programja elérhető a  következő címen:

http://cimborakbabostalalkozo.blogspot.com

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.