hu
 
Hétfő, 2026. Szeptember 21.

Nagyszabású fejlesztések a Sapientia sepsiszentgyörgyi oktatási helyszínén

2021.03.31

Sajtótájékoztató keretében mutatták be a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi oktatási és infrastrukturális fejlesztési terveit, valamint a tervezett új egyetemi épület látványterveit 2021. március 30-án. Dr. Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora az egyetem sepsiszentgyörgyi szakkínálatáról, annak bővítéséről és egyéb fejlesztési tervekről beszélt, Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke a beruházásról és a telekről, a tervekről mondott el részleteket, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere pedig a város és az egyetem együttműködésére tért ki.

A Sapientia EMTE vezetője, dr. Tonk Márton rektor elmondta, új fejezetet nyitnak az egyetem életében: „egy több éves folyamat első fázisain túl vagyunk, jelenleg már két alapszakon folyik oktatás Sepsiszentgyörgyön, az agrármérnöki és az erdőmérnöki szakokon, az elkövetkező négy évben a sepsiszentgyörgyi oktatási helyszín önállósodása, önálló karrá válása fog megtörténni. Ez azt jelenti, hogy a Sapientia kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai karai mellé negyedikként a sepsiszentgyörgyi kar is fel fog zárkózni, létre fog jönni egy önálló oktatási-tanulmányi egység.” Ennek érdekében már meg is hozták az első formális döntést: létrehozták a sepsiszentgyörgyi Helyszíni Tanácsot, melyben az egyetem három karának, illetve a jelenleg már itt működő szakok oktató képviselői fogják össze az oktatás- és ingatlanfejlesztési tevékenységet. A Sapientia EMTE Szenátusa a Helyszíni Tanács elnökévé Dr. Nyárádi István adjunktust, a jelenlegi tanulmányi központ vezetőjét nevezte ki.

Az egyetem rektora elárulta, a napokban szeretnék benyújtani az országos minőségbiztosítási tanácshoz (ARACIS) a sport és edzéstudomány alapképzés iratcsomóját, és a budapesti Testnevelési Egyetem oktatóival közösen – akik jelentős támogatást nyújtanak a szak előkészítésében és működtetésében – már ősztől fogadnák a hallgatókat, ha időben lefut az engedélyeztetési folyamat. Emellett a képzőművészet irányában is bővíteni készül kínálatát az egyetem: a Pécsi Tudományegyetemmel közösen dolgoznak azon, hogy otthonra lelhessen Sepsiszentgyörgyön a magyarországi intézmény egy szobrászat-festészet szakirányú székhelyen kívüli, kihelyezett képzése, melyet amint lehetőség nyílik rá, letelepítenek önálló sapientiás szakként Sepsiszentgyörgyre.

A szakokhoz köthető igényekhez igazítva alakult ki az új kampusz előzetes látványterve, melyről Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke mesélt részletesebben: „Az egyetem oktatói épületén, laboratóriumokon és különböző egyetemspecifikus tereken kívül egy uszoda és egy sportcsarnok is épül. A Sepsiszentgyörgyön létező infrastruktúrára is számítunk, a sportcsarnokra, a stadionra, a városban fellelhető más létesítményekre, viszont mi is úgy tervezzük az egyetemi infrastruktúrát, hogy az is szolgálhassa bizonyos fokig a város lakóit. Hogy a városnak lesz egyeteme, vagy az egyetemnek városa, ez majd később fog eldőlni, de mindenképpen együtt szeretnénk munkálkodni.”

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a Sapientia EMTE-vel közös együttműködés kapcsán elmondta, hálás azért, hogy az intézmény vezetői látták a lehetőséget a városban, és hogy versenyképes tudás, oklevél megszerzésére teremtenek lehetőséget a régióban: „Városunk és az egész erdélyi magyar közösség szempontjából fontos beruházás létesül Sepsiszentgyörgyön: a Sepsi Arénával szemben építjük fel a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új kampuszát. Olyan folyamatok indulnak el, amelyek hosszú távon meg fogják határozni a városunk és az itt élő közösség jövőjét. Közösségünk megérdemli, hogy itt legyen majd a negyedik kara az egyetemnek, és biztos vagyok benne, hogy ez egy sikertörténet lesz.”

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.

Pár nap és kezdődik a MindFormers
2026.09.07

A délelőttök elsősorban diákoké, a délutáni programokra viszont minden korosztályt tárt kapukkal vár az egykori Cigarettagyár

Összeállt a második MindFormers programja: nemzetközi előadók, tudomány, workshopok, fényinstallációk és világzene az egykori Cigarettagyárban
2026.09.01

Szeptember 16–19. között ismét megtelik élettel a sepsiszentgyörgyi egykori Cigarettagyár, ahol négy napon át tudományos és ismeretterjesztő előadások, interaktív workshopok, beszélgetések, nemzetközi fénykiállítás és sokszínű zenei program várja a közönséget.