hu
 
Vasárnap, 2025. Október 26.

Második alkalommal ad otthont komolyzenei fesztiválnak Sepsiszentgyörgy

2024.06.18

A tavaly nagy sikernek örvendő rendezvény után, idén újra sor kerül a SepsiClassic komolyzenei fesztiválra Sepsiszentgyörgyön július 4. és 7. között. A szervezők kiemelt célja, hogy ez alkalommal még inkább bevonják a közönséget, ezért most nagyobb hangsúlyt fektetnek a közösségi programokra, amelyekre a sepsiszentgyörgyi és az idelátogató zenerajongók is bátran bekapcsolódhatnak.

A fesztivál keretében szóló, kamara és szimfonikus koncertek, valamint változatos műhelymunkák várják az érdeklődőket. A rendezvény helyszínei között szerepel az Erzsébet park, a Krisztus Király római katolikus templom, a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, valamint a felújított Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla terme és az épület udvara.

Közel 2000 résztvevővel zajlott az első SepsiClassic komolyzenei fesztivál 2023. július 6. és 9. között Sepsiszentgyörgyön. A fesztivál nagy sikert aratott, ezzel is jelezve, hogy Sepsiszentgyörgyön van igény a klasszikus zenére és a komolyzenei fesztiválra. Ugyanakkor, mint minden rendezvény esetében, a SepsiClassic fesztivállal is arra törekszünk, hogy minél több generációt és kisebb-nagyobb közösséget megszólítsunk. Ennek érdekében nemcsak híres előadókat hívunk meg, hanem interaktív, városlakókat megmozgató délelőtti tevékenységeket is szervezünk”. – mondta Ambrus Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. 

Ahogy azt a SepsiClassic jelmondatában is megfogalmazzuk, az a célunk, hogy a klasszikus és kortárs komolyzenét közelebb hozzuk közönségünkhöz. Ezt szem előtt tartva állítottuk össze a programot, hívtunk meg kiemelkedően tehetséges művészeket. Színes és gazdag programot kínálunk idén is, műhelyekkel, zenetörténeti előadásokkal, közös énekléssel és a napozáró koncertekkel.” – hangsúlyozta Lőfi Gellért, a fesztivál szakmai tanácsadója, majd bemutatta a fellépőket és a műsort. 

Július 4-én a SepsiClassic fesztivál második kiadásának nyitókoncertje különleges zenei élményt tartogat a közönség számára azáltal, hogy háromféle hanghatás fúziójára épül: a Production5 Brass rézfúvós kvintett hangzásvilága, Dóbisz Áron orgonajátéka és Sebestyén-Lázár Enikő szoprán énekes hangja.

A SepsiClassic küldetése, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a helyi fiatal tehetségeknek. Az első közülük, aki színpadra lép Nikula Dávid, Plugor Sándor Művészeti Líceum 8-ik osztályos tanulója.

A fesztivál második napján, július 5-én a Sepsi Art Quartet örömzenéje nyitja A Dallamok a promenádon – nyár délutáni koncertek sorát az Erzsébet parkban 15:00 órától. Mozart és Haydn kvartettek hangzanak el, de emellett a vonósnégyes könnyed, század eleji sanzonokkal, tánczenei feldolgozásokkal is készül a közönségnek, a „gyanútlan” járókelőknek. 

Pénteken a múzeumban két koncert is lesz: 17:30-tól fellép a Liszt Ferenc Zeneakadémia három végzős hallgatója alakult  Trio all’ Ungherese, friss, energikus zenei jelenlétet ígérnek; majd 18:30-tól egy fiatal tehetség, Magyar Valentin fogja elvarázsolni a hallgatóságot. A zongoraművész fiatal kora ellenére, már több rangos anyaországi és külföldi szakmai díjat tudhat magáénak. Műsorában Liszt, Schubert és Beethoven darabjai csendülnek fel. A koncert a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet támogatásával valósul meg. 

Az estét Tabajdi Ádám orgonaművész zárja, aki nemzetközi szinten is kiemelkedő fiatal tehetség, 20:00 órától lesz hallható a Krisztus Király templomban, ahol a 3700 síp mindegyikét meg fogja szólaltatni.

Szombaton, július 6-án 18:00 órától a mindössze 19 éves zongoraművész, Királyhalmi Gusztáv zongorakoncertje lesz hallható a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében, közreműködik Sebestyén Lázár Kata. Szintén július 6-án  20:00 órától a VVV-Veszprém Város Vegyeskara, Sepsiszentgyörgy dunántúli testvérvárosa kórusának hangversenye emeli majd  az esemény színvonalát.

A fesztivál utolsó napján,  július 7-én folytatódik a Dallamok a promenádon – nyár délutáni koncertek sorozata, ezúttal a 4cord quartet vonósnégyesének előadását hallhatják az Erzsébet parkban 14:00 órától. A múzeumban 17:30-tól Magdalena Suciu, fiatal brassói hegedűművész, majd 18:15-től Sándor Csaba bariton és Mădălina Bourceanu szoprán szólókoncertjeire kerül sor.  

A Krisztus Király templomban 20:00 órától a pécsi Pannon Filharmonikusok nagykoncertje méltó záróakkordja lesz a fesztiválnak, hiszen a több mint két évszázada alakult zenekar Magyarország legmeghatározóbb, legismertebb és legelismertebb együttese.

Fókuszban a közösségi programok

Ványolós-Albert Sarolta, a fesztivál koordinátora kiemelte, hogy idén a koncertek mellett különleges programokkal várja az érdeklődőket a SepsiClassic. Magyar Kornél ütőhangszeres művész vezetésével ritmusműhelyre kerül sor, ahol az érdeklődők mélyebb betekintést nyerhetnek az indiai ritmusok világába. Emellett Artur Kaganovszkiy hegedűművész visszatér Sepsiszentgyörgyre, hogy  hangszerkészítő bemutatót tartson a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben pénteken, július 5-én. A zenetörténeti előadások sem maradnak el, Bősze Ádám zenetörténész Muzikális bestiák címmel tart csütörtökön és szombaton egy-egy előadást a zenetörténet legendás lényeiről.

A második SepsiClassic újdonsága a VocalPlatz kórusműhely, amelyre csütörtöktől-szombatig, délután 4 órától a #SEPSI feliratnál várják az érdeklődőket. 

Az idei fesztivál újdonsága a VocalPlatz, amely lehetőséget kínál a gyanútlan járókelőknek, hogy csatlakozzanak egy-egy kóruspróbához, és részesei legyenek a közös éneklés élményének. Sepsiszentgyörgyön több mint 30 kórus van jelen, ebből 15 felnőtt és 16 gyermekkórus. Ha a kórusok számát a város lakosságához viszonyítanánk, Sepsiszentgyörgy kiemelkedő helyezést érne el.hangsúlyozta Lőfi Gellért a VocalPlatz ötletgazdája és a műhely vezetője. 

A közösségi programok zárásaként, a műhelyek résztvevői közös produkcióval lépnek fel vasárnap 16:00 órától a Székely Nemzeti Múzeum udvarán.

A rendezvény célja, hogy a helyi fiatal tehetségek és külföldi előadók révén ismertesse meg és kedveltesse meg a klasszikus zenét a közönséggel. A szervezők azon dolgoznak, hogy az összeállított program minden zenekedvelő számára kínáljon megfelelő eseményt, hiszen  a klasszikus zene nemcsak közönség- és közösségformáló erejével, hanem személyiség- és lélekformáló hatásával is maradandó élményt nyújt.

A rendezvény teljes programja, jegyárak és további részletek hamarosan a fesztivál hivatalos Facebook és Instagram oldalán elérhetőek, valamint a www.sepsiclassic.ro honlapon. 

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház.

A jövőre készülnek Sepsiszentgyörgyön
2025.10.23

Mesterséges intelligenciáról tartottak képzést önkormányzati vezetőknek

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2025.10.21

Csütörtökön 12:30-tól kerül sor a koszorúk elhelyezésére Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának homlokzatán található Gloria Victis táblánál, majd 13:00 órakor a Szalay Attila 1956-os mártír Csíki utcai emléktáblájánál. Az ’56-os emlékparkban 19 órától megemlékezést tartanak, ezt követően 20:00 órától fáklyás felvonulás indul az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatai emlékére felállított kopjafához.

Indul a szavazás a 2025-ös Best of Sepsi döntőseire – szavazz Sepsiszentgyörgy hétköznapi hőseire
2025.10.17

2025. október 20. és november 2. között a város lakói leadhatják voksaikat a program kilenc kategóriájának döntőseire, akik közül majd egy-egy személy kapja meg az elismerő díjat. 

Kezdődik a fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2025.10.16

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Fokozatosan helyezik üzembe az új közlekedési jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2025.10.15

A projekt célja a városi közlekedés folyamatosságának javítása és a közlekedésbiztonság növelése szakemberek által kidolgozott terv alapján.