hu
 
Hétfő, 2026. Április 06.

Lehet jelentkezni a fiataloknak szánt nyelvtanulási programra

2022.03.18

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata 700 lejes támogatást nyújt azoknak a 18-35 év közötti fiataloknak, akik románul vagy magyarul szeretnének tanulni és sikeresen részt vesznek a nyelvtanulási programon. A programra március 25-ig lehet jelentkezni. 

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa megszavazta a fiataloknak szánt román-magyar nyelvtanulási program elindítását. Ennek értelmében hétfőtől, március 21-től jelentkezhetnek a iratcsomók benyújtásával az érdeklődők. 

Az Önkormányzat a nyelvtanulási programot a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közösen bonyolítja le. A résztvevőknek 1000 lejes jelentkezési díjat szükséges kifizetniük, a tanfolyam sikeres elvégzése után pedig 700 lejt visszaigényelhetnek. Ezt kizárólag a tanfolyam elvégzését igazoló okirat felmutatásával tehetik meg.

Az idén két alkalommal indul román vagy magyar nyelvtanfolyam, április és július, valamint szeptember és december között. Az áprilisban kezdődő tanfolyam heti 6-7 óra tevékenységet foglal magába, a teljes időtartama 120 óra, ebből 100 óra online, a  ZOOM platformon keresztül (80 óra tanagyag leadása, 20 óra a házi feladatok ellenőrzésére) és 20 óra pedig fizikai jelenléttel zajlik.

A programon minden olyan 18 és 35 között fiatal vehet részt, aki sepsiszentgyörgyi lakcímmel és szakiskolai vagy líceumi végzettséggel rendelkezik, a város területén végzi felsőfokú tanulmányait, vagy Sepsiszentgyörgyön van alkalmazva. A jelentkezők nem részesülhetnek hasonló, országos program támogatásában és nem lehet tartozásuk a helyi költségvetés irányába.

A jelentkezési iratcsomónak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia:

  1. a kitöltött kérés
  2. személyi igazolvány másolata
  3. legmagasabb végzettséget igazoló okirat
  4. munkahely/oktatási intézmény által kiállított igazolás, amely igazolja az adott vállalatnál végzett tevékenységét, vagy az adott oktatási intézmény tevékenységében való részvételt
  5. bankszámla kivonat (a támogatás összegének utalásához)
  6. a nyelvtanfolyam sikeres elvégzését igazoló okirat (ezt a tanfolyam elvégzése után, a támogatás igénylése esetén szükséges leadni)

A 700 lejes támogatást az igénylést követő 30 napon belül kapja meg a kérelmező.

Az érdeklődöknek a szükséges dokumentumokat Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ifjúsági Irodájában, a Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám alatt kell leadniuk. A kérés a Polgármesteri Hivatal honlapjáról tölthető le (ITT) vagy személyesen igényelhető az Ifjúsági Irodában. Az iratcsomók leadásának határideje március 25-e. A jelentkezési iratcsomók elbírálásának eredményeit március 28-án teszik közzé. 

Bővebb felvilágosítást a 0267-313 323 telefonszámon, vagy a zsolt.balogh@sepsi.ro címen igényelhetnek az érdeklődök.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.