hu
 
Csütörtök, 2026. Október 15.

Kizárólag a hegyimentők által kijelölt túraútvonalakon kiránduljunk

2021.06.08

A nyár beköszöntével egyre többen látogatják Sepsiszentgyörgy egyik legkedveltebb kirándulóhelyét, Sugásfürdőt és környékét. A gyalog- és kerékpártúrák kedvelői több kijelölt útvonal közül is választhatnak, azonban néhány dologra érdemes figyelni a túrázás során.

A hatályos törvények szerint túraútvonalat csak a hegyimentők festhetnek fel, viszont amint már arról korábban beszámoltunk, a régebben kijelölt gyalogtúra-útvonalak mellett megjelentek nem hivatalos turistajelzések is. Ezek azonban veszélyesek is lehetnek nemcsak az etetőkhöz járó vadak miatt, de félrevezethetik a túrázókat, így könnyen eltévedhetnek.

A Kovászna Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ felhívja a túrázók figyelmét, hogy kizárólag a hegyimentők által kijelölt, hivatalos túraútvonalakat használják. Ha valaki bajba kerül, a hegyimentő csapatok így könnyebben be tudják azonosítani a helyszínt, és rövid időn belül tudnak segíteni a bajbajutottakon. Ugyanakkor azt javasolják az erdei utakon túrázóknak, hogy ne egyedül, hanem csoportosan kiránduljanak és vigyék magukkal a feltöltött mobiltelefonjaikat.

A Hegyimentő Szolgálat munkatársai Sugásfūrdő környékén nemrég újrafestettek két engedélyezett túraútvonalat, amelyeken biztonságosabban lehet kirándulni: a kék háromszöggel jelzett Sugásfürdő – Benkő borvíz– Benkő mező útvonalat és a sárga kereszttel jelzett Sugásfürdő – Vadas útvonalat. Ahogy az alábbi térkép is mutatja, módosították a piros jelzésű túraútvonalat is, amely kikerüli a 2. számú vadetetőt.

Azok, akik kerékpáron szeretnék bejárni Sugásfürdőt és környékét, két útvonalon is megtehetik: választhatnak könnyebb vagy közepes nehézségű szakaszt. Mindkettő a jegyszedő butiktól indul és ugyanoda tér vissza.

A kék háromszöggel és sárga kereszttel jelzett gyalogtúra-, valamint a kék és piros kerékpártúra-útvonalakról a www.natcov.ro honlapon található részletes leírás.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kéri a lakókat, hogy körültekintően túrázzanak a város környező erdeiben és éjszaka egyáltalán ne menjenek a vadlegelők és vadetetők környékére.

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 18 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.

Új kerékpársávokkal és összeköttetésekkel bővül a sepsiszentgyörgyi kerékpárút-hálózat: figyeljünk az új zöld burkolati jelekre a forgalomban!
2026.09.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata folytatja a városi kerékpáros infrastruktúra bővítését és korszerűsítését.