hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Jövő évtől új parkolási szabályok lépnek érvénybe Sepsiszentgyörgy központjában 

2021.11.04

Az ingatlanadó a törvény által megengedett legalsó szinten marad

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala közvitára bocsátotta azt a határozattervezetet, amely több, a parkolással és közlekedéssel kapcsolatos változtatást eredményezne a város központi területén.

A határozattervezet értelmében, jövőtől Nullás Övezetet alakítanak ki az 1918. December 1. utca (a Szent György tér és az egykori Bodok Szálló közötti terület), a Gróf Mikó Imre utca és a Szent György tér (a Sugás áruház előtti rész) között. Az említett terület fizetéses parkolóiban a parkolási díj ugyanaz marad, mint eddig, de érvényüket vesztik a parkolóbérletek, a parkolás időtartama pedig legfeljebb két egymást követő órára korlátozódik.

A Nullás Övezetben lakó személyek továbbra is ugyanazon az áron vásárolhatnak parkolóbérletet, mint idén, a bérletváltási lehetőség azonban nem érvényes azok számára, akiknek itt található a munkahelye. Tehát, a Nullás Övezet lakóit a bérletük feljogosítja a parkolásra, a körzetben dolgozók viszont kizárólag a szomszédos utcákban parkolhatnak (Csíki utca, Gábor Áron utca, Gödri Ferenc utca, Olt utca).

Ugyanakkor a volt Bodok Szálló parkolójának bejáratához sorompót helyeznek el, a parkolási díjat pedig óránként 5 lejre emelik, mivel az eddigi parkolóbérletek érvényüket vesztik. A parkolási idő itt is legfeljebb 2 egymást követő órára lesz korlátozva.

„Ez nem a bevételről szól, az önkormányzat költségvetésének ugyanis kevesebb mint egy százalékát teszik ki a parkolásból származó összegek. Tehát nem pénzügyi megfontolásból, hanem azok segítése érdekében döntöttünk így, akik rövid időre ügyintézni jönnek a belvárosba. Fontos, hogy ők kapjanak parkolóhelyet a város ezen területén, és ne az itt dolgozók foglalják el a helyeket nyolc órán keresztül” – emelte ki Antal Árpád-András polgármester.

Emellett, a belvárosi részen több parkolóhelyet kerékpárparkolóvá alakítanak, a Gödri Ferenc utca pedig egyirányúvá válik a Gróf Mikó Imre utcától a Kriza János utca irányába. Ezzel az intézkedéssel 30 új parkolóhely jön létre.

Ahhoz, hogy hatályba lépjenek ezek a módosítások, Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának is el kell fogadnia őket.

Az ingatlanadó a törvény által megengedett legalsó szinten marad

A korábbi évekhez hasonlóan a jövő évi ingatlanadó a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten marad.

Például egy kétszobás sepsiszentgyörgyi lakás esetében a jövő évben fizetendő adó, annak függvényében, hogy a város melyik körzetében található, 114 lej és 129 lej között lesz. Ehhez képest az adótörvény által megengedett maximális határ 279 és 319 lej között van ugyanezen lakás esetében. Ez lakásonként évi 165 és 190 lej közötti megtakarítást jelent.

A 100 négyzetméteres magánházak esetében például a sepsiszentgyörgyi adó és a törvény által megengedett maximális adó közötti különbség még nagyobb. A helyi adó 167 és 191 lej között van, míg a törvény által megengedett maximális összeg 416 és 475 lej között lenne évente (250 lejjel több, mint jelenleg Sepsiszentgyörgyön).

Ugyanakkor turistákra kivetett szállodai adót vezetnek be, amelyekről a Polgármesteri Hivatal megállapodott a szállodatulajdonosokkal. Ennek értelmében a szállásdíj 2 lej lesz éjszakánként minden 14 év feletti turista számára, melyet a szállodai szolgáltatások árával együtt kell majd fizetni. A turisztikai adóból befolyó összeget a helyi költségvetésből származó forrásokkal egészítik ki, és a teljes összeget a szállodatulajdonosok döntésének megfelelően a város turisztikai népszerűsítésére fordítják.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.