hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Ifjúsági Iroda nyílik Sepsiszentgyörgyön

2021.10.12

November elejétől kezdi meg tevékenységét az Ifjúsági Iroda Sepsiszentgyörgyön, amelynek célja, hogy megkönnyítse a fiatalok és a városvezetés közötti párbeszédet, továbbá, hogy támogatást nyújtson a fiatalok számára az önkormányzat által kidolgozott különböző programokhoz való hozzáférésben. Az Ifjúsági Iroda az önkormányzat olyan alegysége, ahol csoportosítják, feldolgozzák és kommunikálják az ifjúsággal, lakhatással, sporttal és kultúrával kapcsolatos információkat úgy, hogy azok könnyen érthetőek és hozzáférhetőek legyenek főként a város fiataljainak, továbbá helyet ad találkozásoknak és különböző rendezvényeknek, programok lebonyolításának.

„Létrehozunk egy olyan helyet, ahová a város fiataljai elmehetnek, hogy segítséget kapjanak az adminisztratív problémáikkal kapcsolatban. Az Ifjúsági Iroda lesz a kapocs az önkormányzat és a fiatalok között. Egy olyan hálózatot biztosítunk majd a fiatalok számára, ahol kommunikálni tudnak velünk és egymással. Információkat kapnak majd a különböző lehetőségekről, programokról, szakmai gyakorlatokról, valamint a helyi hírekről, mindezt könnyen elérhető és érthető formában”– ismertette Vargha Fruzsina alpolgármester.

Az Ifjúsági Iroda a Kőrösi Csoma Sándor utcában, a Martinovics Ignác utca sarkán, a Művész Mozival szemben lévő épületben kap helyet, ahol találkozására és közös munkára is lesz lehetőség. Az iroda jelenleg két alkalmazottal kezdi meg munkáját, a csapat egy harmadik taggal bővül, az erre vonatkozó álláslehetőséget IDE kattintva lehet megtekinteni. 

A nyitórendezvényre október 29-én kerül sor 16:00 órai kezdettel, a hatályos járványügyi szabályoknak megfelelően, és négy órán át különböző tevékenységeket kínál a résztvevő fiataloknak, hogy megismerkedjenek az iroda tevékenységeivel és találkozzanak a munkatársaival. A rendezvény részletes programját a jövő héten ismertetik a szervezők. 

Legyél TE a rendezvény videósa!

A szervezők lehetőséget biztosítanak a fiatalok számára, hogy megmutassák a tehetségüket! Ezért olyan lelkes, fotózni és videózni tudó fiatal önkéntest keresnek, aki megörökíti a nyitórendezvény pillanatait és vállalja, hogy videót készít a nyersanyagból. Az érdeklődők október 22-ig küldhetnek egy válogatást az eddig megvalósított legjobb felvételeikből a krista.salagean@sepsi.ro címre, a szervezők pedig felveszik a kapcsolatot az együttműködés céljából. A rendezvényről készült videót közzéteszik az önkormányzat különböző közösségi felületein, így lehetőséget biztosítva a készítőjének a bemutatkozásra és a munkájának népszerűsítésére.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.