hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Hivatalos Sepsiszentgyörgy zászlaja

2021.07.01

A héten hivatalosította a kormány Sepsiszentgyörgy városzászlaját, a határozat még nem jelent meg a hivatalos közlönyben. A zászló csak ezt követően kerül ki majd a Polgármesteri Hivatal és a további intézmények homlokzatára.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2010. január 28-án fogadta el azt a határozatot, amelyben eldöntötték, hogy a jelenlegi zászló lesz a város szimbóluma. Sok évnyi pereskedést követően 2014 a Brassói Táblabíróság kimondta, hogy nem engedélyezett ennek a szimbólumnak a használata. 2015-ben a parlamentben elfogadtak egy olyan jogszabályt, amelyben arról döntöttek, hogy a települések saját zászlóval rendelkezhetnek.

,,Ekkor újabb tanácshatározatot fogadtunk el, amelyet el is küldtünk a fejlesztési minisztériumba, ott azonban nem foglalkoztak a kérdéssel, egészen az idei év januárjáig, amikor Cseke Attila fejlesztési miniszter idézőjelesen kihúzta a dokumentációt a fiókból és elfogadták a határozatot. Ezúton is köszönöm a miniszter úrnak és Kelemen Hunor elnök úrnak, hogy elővették a témát. Ebből is látszik, hogy nem elég csak a jogszabály, kell az akarat is. Akarat pedig akkor van, ha jelenlét van. Ezért köszönöm mindazoknak is, akik decemberben részt vettek a választásokon és az RMDSZ-re szavaztak, hiszen így fél év elteltével már látható eredményei vannak a jelenlétnek.” - mondta el Antal Árpád-András polgármester.

Sepsiszentgyörgy zászlaja arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázolja. A település címere pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt három zöld mező, rajta a település védőszentje és névadója, a lovon ülő Szent György és a sárkány látható.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.