hu
 
Csütörtök, 2025. Szeptember 11.

Floating Cinema&Theater – színház és mozi a tavon az árkosi Szentkereszty Kastély parkban

2020.08.31

Szeptemberben egy rendhagyó rendezvénysorozatnak ad otthont az árkosi Szentkereszty Kastély Floating Cinema&Theater címen. A projekt Sepsiszentgyörgy több kulturális intézményének részvételével valósul meg. 

A kezdeményező Jankovich-Bésán Elemér, a Szentkereszty kastély jelenlegi tulajdonosa, gróf Szentkereszty Béla örököse. Popa Annamáriával, az „Andrei Mureșanu” Színház igazgatónőjével, szeretnék az ismert helyszínt újra belevonni a környék kulturális körforgásába. Az ötletet több kulturális intézmény is felkarolta, és gondolkodás nélkül bekapcsolódtak a vízi mozi és színházi estek megvalósításába. A projektben részt vevő intézmények: az „Andrei Mureșanu” Színház, a Tamási Áron Színház, az M Studio Mozgásszínház, a Cimborák Bábszínház és az „Andrei Mureșanu” Színház állandó és hűséges partnere a Művész Mozi a Kónya Ádám Művelődési Házon keresztül.

Így szeptember 4-től, az árkosi kastély taván 10 kétszemélyes csónakot helyezünk el. A balesetek elkerülése végett a csónakokban legtöbb két személy lehet. A hét éven aluli gyerekek a tó partján elhelyezett székekről követhetik az előadást. Kiskorúak csak felnőtt felügyelete mellett ölhetnek a csónakokba és kötelezően mentőmellényt kell viselniük.

A csónakokban levő 20 hely mellett, a tó partján kialakítunk egy 30 személyes nézőteret. A tó közepén található szigeten lesz kialakítva a színpad, amelyen a négy hétvége alatt a programban szereplő előadásokat játsszák.

Az előadások és a filmvetítések idején a kastélypark nem látogatható, ezért kérjük az érdeklődőket, hogy a rendezvények előtt egy órával érkezzenek, ha szeretnék megtekinteni a parkot. Valamint a park látogatása az előadások után is lehetséges lesz. Az előadások kezdő időpontjai: 19:00 vagy 21:00 óra, a gyerekelőadások kivételével, amelyek 17:00, ill. 11: órától kezdődnek.

A rendezvénysorozat teljes programját, véglegesítése pillanatában közzé tesszük.
Kedvező időjárás esetén a pénteki napok a színházi előadások, a vasárnapok a filmvetítéseknek vannak fenntartva. Esős idő esetén a következő napra halasztódik az előadás.

A jegyek megvásárolhatóak online a kulturális intézmények jegykiadó rendszereiben.
A teljes program szabadtéri jellegű, legtöbb  50 fő részvételével, megtartva a másfél méternyi kötelező távolságot. Kérjük a nézőket, hogy az előadások alatt használjanak védőmaszkokat.

Annak reményében, hogy találtunk egy módot, hogy ezt a mindannyiunk számára nehéz időszakot egy felejthetetlen élménnyé változtassuk, várjuk önöket egy kellemes és felejthetetlen szeptemberi kikapcsolódásra.

Kiutazás tekintetében menetrendszerű járatok vannak Sepsiszentgyörgy és Árkos között, indulásuk a sepsiszentgyörgyi buszpályaudvarról a közvetkező időpontokban: reggel 10:00 óra, délután 16:00 óra, illetve este 20:50, egy utazás ára 5 lej. A jegyek megvásárolhatóak online a kulturális intézmények jegykiadó rendszerein keresztül.

A rendezvénysorozat programja:

  • Szeptember 4., péntek 17:00 óra (esőnap esetén szeptember 5., szombat, 11 óra)
  • ​Cimborák Bábszínház – A buták versenye
  • Szeptember 6., vasárnap, 21:00 óra (esőnap esetén szeptember 7., hétfő, 21 óra)
  • ​Művész Mozi – Babyteeth – (ausztrál vígjáték, 2019), TIFF közönségdíjas film
  • Szeptember 11., péntek , 21:00 (esőnap esetén szeptember 12., szombat,  21 óra)
  • ​M Studio – PYRO
  • Szeptember 13., vasárnap, 21:00 óra (esőnap esetén szeptember 14., hétfő, 21 óra)
  • ​Művész Mozi – Portré a lángoló fiatal lányról (Portrait de la jeune fille en feu - 2019)
  • Szeptember 18., péntek, 17:00 óra (esőnap esetén szeptember 19., szombat,  11 óra)
  • ​„Andrei Mureșanu” Színház - Doi galbeni (Két krajcár)
  • Szeptember 20.,  vasárnap, 21:00 óra (esőnap esetén szeptember 21., hétfő, 21 óra)
  • ​Művész Mozi  - Alabama és Monroe (The Broken Circle Breakdown - 2012)
  • Szeptember 26., szombat,  19:00 óra
  • ​Tamási Áron Színház – TESZTOSZTERON koncert
  • Szeptember 27., vasárnap, 21:00 (esőnap esetén szeptember2 8., hétfő, 21 óra)
  • ​Művész Mozi: Seveled (magyar filmvígjáték, 2019)

Jegyvásárlás: https://bit.ly/2YWJ4Qi

Minden előadásra és filmvetítés, az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően korlátozott létszámban látogatható: 20 helyet biztosítunk a csónakokban, illetve további 30 ülőhelyet a tó partján. Egy csónak maximális terhelhetősége 160 kg és két férőhelyes. Abban az esetben, ha a nézők a csónakokba kérték a helyüket, és a helyszínen meggondolják magukat, ülőhelyet biztosítunk nekik a parton.

A tó mélysége 1,2 méter, tehát nem merül fel vízbefulladás veszélye. A hét éven aluli gyerekek a tó partján elhelyezett székekről követhetik az előadást. Kiskorúak csak felnőtt felügyelete mellett ülhetnek a csónakokba és kötelezően mentőmellényt kell viselniük.

Kérjük a nézőinket, hogy az eseményre kényelmes, meleg öltözetben A teljes program szabadtéri jellegű, legtöbb 50 fő részvételével, megtartva a másfél méternyi kötelező távolságot. Kérjük a nézőket, hogy az előadások alatt használjanak védőmaszkokat.érkezzenek, sportcipőben, hogy ne sértsék fel a felfújható csónakokat. Mivel a programok nagy része este kezdődik, kérjük, megfelelően öltözzenek. Azok számára, akik megfeledkeznek erről, a szervezők takarókat biztosítanak, de ezek száma korlátozott.

A Floating Cinema&Theater Szervező csapata

Még szeptember 15-ig jelentkezhetnek az 50 és 60 éves házassági évfordulójukat ünneplő sepsiszentgyörgyi párok!
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata minden évben felköszönti az arany- és gyémántlakodalmukat ünneplő házaspárokat.

Szeptember 15-én kezdődik a Best of Sepsi második kiadásának jelölési időszaka
2025.09.11

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata szeretné felfedezni és díjazni a város mindennapi hőseit

Új előadásokkal érkezik a 60 Plusz Akadémia 2025 őszén
2025.09.10

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Kara és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata közös szervezésében újra elindul a 60 Plusz Akadémia, amely idén ősszel is értékes és tartalmas kikapcsolódást kínál a résztvevőknek. A program célja, hogy lehetőséget nyújtson az idősebb korosztálynak a folyamatos tanulásra, miközben közösségi élményeket is biztosít.

Parajdon zárja idei nagy sikerű turnéját a Gördülő Opera
2025.09.10

Parajdi állomással zárul Donizetti A csengő című népszerű egyfelvonásos vígoperájának országjáró szabadtéri előadássorozata. A Magyar Állami Operaház ingyenes, magyar nyelvű produkciója 2025. szeptember 13-án Székelyföldön, a korábban természeti katasztrófa sújtotta Parajdon lesz megtekinthető.

Korszerűsítési munkálatok kezdődnek a Kis utcában
2025.09.09

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata tájékoztatja a lakókat, hogy 2025. szeptember 11. és 2026. február 8. között nagyszabású infrastruktúrális korszerűsítési munkálatok fognak zajlani a Kis utcában.