hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Fertőtlenít a TEGA a koronavírus járvány megelőzése érdekében

2020.03.16

A koronavírust érintő legfontosabb információ, hogy a TEGA folyamatosan fertőtleníti az utcákat és minden játszóteret Sepsiszentgyörgyön: ahogy befejeződött a munka, kezdik elölről – egészen addig, ameddig a helyzet ezt indokolttá teszi.

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője hétfőn részletesen ismertette, hogy a köztisztasági vállalat milyen konkrét intézkedéseket foganatosít a koronavírus terjedésének lelassítása érdekében.

Sepsiszentgyörgyön a piacot egyelőre nem szükséges bezárni, hiszen nem vásárcsarnok, hanem fedett, jól szellőző hely. A piac tehát üzemel, hétvégén fertőtlenítették - ez vasárnaponként megismétlődik majd. A piachoz tartozó Agora panzió tevékenységét viszont ideiglenesen felfüggesztik.

A sepsiszentgyörgyi Közös Temetőbe, amelyet a TEGA adminisztrál, továbbra is engedélyezett a temetkezés. A cég ugyanakkor arra kéri a gyászolókat, hogy a ravatalozón kívül várják végig a ceremóniát, hiszen az kihangosítható, ugyanakkor tartsák meg egymástól a biztonságos, minimum 1,5 méteres távolságot.

A Szépmezői Kutyamenhely, amely 140 jószág számára tud ideiglenes otthont nyújtani, már túl van terhelve, jelenleg 168 kutya van a helyszínen. Bár ilyen körülmények közt nehéz, a cég mégis úgy döntött, hogy a látogatást felfüggesztik, a márciusra tervezett nyílt napot pedig meghatározatlan időre elhalasztják.

A hulladékgyűjtés biztonságossá tételét is segíti a cég, a gépjárműveket minden nap fertőtlenítik, illetve zajlik a gyűjtőpontok fertőtlenítése is. A hulladékszállítás programja változatlan, a lomtalanítási és üveggyűjtési akciók is folytatódnak – egyelőre ezek
programját nem érintik a hatályos óvintézkedések.

Meghatározatlan időre felfüggesztik Sepsiszentgyörgyön a korábban megkezdett, biológiailag lebomló hulladékok tárolására szánt vödrök osztását – abban az esetben, ha valaki nem tartózkodott otthon az osztás időpontjában, átveheti a vedret az Ág utca 1. szám alatt, a TEGA székházában.

Módosul az ügyintézés, illetve az illetékek befizetése annyiban, hogy ezeket az Ág utca 1. szám alatt, az épület oldalán található ügyintéző ablakok valamelyikénél lehet lebonyolítani. Fizetni lehet az ügynököknél, Sepsiszentgyörgyön a legtöbb esetben kártyával is, ugyanakkor a hulladékszállítási illetéket online is ki lehet fizetni, a www.tega.ro oldalon.

Fotó: Vargyasi Levente

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.