hu
 
Kedd, 2025. November 11.

Fellépnél a csoportoddal a Szent György Napok Közösségi Színpadán? Jelentkezz!

2023.02.20

A 30. Szent György Napok idén is ingyenes fellépési lehetőséget kínál helyi iskoláknak, óvodáknak, különféle ifjúsági csoportok és együttesek számára a Közösségi Színpadon április 28-30. között. 

A műsoridő legkevesebb 10 percet, legtöbb 45 percet vehet igénybe. A csoportok egy online űrlap kitöltésével jelentkezhetnek 2023. március 20-ig. 

Tegyük közösen színesebbé városunk legnagyobb ünnepét!

Több mint 30 idős személy kapott Gondos órát a Nyílt nap alkalmával
2025.11.10

Az esemény iránt nagy volt az érdeklődés: több mint 40 személy vett részt, közülük 31-en helyben átvették a gondos óra eszközt: a karórát vagy a medált.

Közelebb hozzák a brüsszeli forrásokat Székelyföldhöz
2025.11.07

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata kezdeményezésére november 5-én szakmai fórumot tartottak, amely arra ösztönözte a térség önkormányzatait, intézményeit és civil szervezeteit, hogy ne csak hazai, valamint európai strukturális és beruházási alapokból, hanem közvetlenül Brüsszelből lehívható uniós forrásokból is fejlesszék a közösségeiket.

Nyílt nap a Gondos Óra program iránt érdeklődőknek
2025.11.03

Az érdeklődőket november 6-án, csütörtökön 9 és 17 óra között várják a szociális igazgatóság székhelyén, az Erege utca 19. szám alatt. 

November 9-ig hosszabbították meg a Best of Sepsi szavazási időszakát
2025.10.28

A díjátadó gála február 7-én lesz

A jövőre készülnek Sepsiszentgyörgyön
2025.10.23

Mesterséges intelligenciáról tartottak képzést önkormányzati vezetőknek