hu
 
Hétfő, 2024. Augusztus 05.

Európai uniós alapokból korszerűsítik az Őrkő negyedet Sepsiszentgyörgyön

2021.10.07

Az önkormányzat a város több helyszínén is tervez lakásokat építeni a fiatalok számára

Két, az Őrkő negyed korszerűsítését érintő, azaz 50 szociális lakás és egy 120 férőhelyes óvoda építésére vonatkozó finanszírozási szerződést írtak alá Antal Árpád polgármester és Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának székhelyén csütörtökön, október 7-én. 

A városvezető ugyanakkor ismertette, hogy a következő időszakban az önkormányzat további lakások építését is tervezi a fiatalok számára, így sorházakat a Borvíz utcában, ANL- tömbházakat és egy új lakóparkot a Jókai Mór utcában. 

A szerződések aláírása alkalmával szervezett sajtótájékoztatón jelen voltak még Tóth-Birtan Csaba alpolgármester és Veres Nagy Tímea, Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület menedzsere.  

Egy közösség annyira erős, mint amennyire erős a leggyengébb láncszeme. Mi pontosan ezért igyekszünk megoldásokat keresni a több szempontból is kiszolgáltatott közösség számára. Egy olyan integrált projekt született, amelyben a közösség tagjait érintő beavatkozásokat, ugyanakkor infrastrukturális fejlesztéseket is eszközölünk a város három területen: Szépmezőn, a Csíki negyedben és az Őrkő negyedben.” - sorolta Antal Árpád polgármester. 

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester ismertette, hogy a projektek a Helyi Fejlesztési Terv szerint valósulnak meg: „Mindez azért is fontos, mert eddig nem létezett egy egységes koncepció mindegyik érintett célcsoportot figyelembe véve a hasonló projektek megvalósítása érdekében. Most is roppant nagy munka zajlik, amelynek csak az egyik része a beruházás, még fontosabb előkészíteni a terepet ezeknek, azáltal, hogy magával a közösséggel dolgozunk az Őrkő negyedben”.

50 szociális lakás és 120 férőhelyes óvoda 

Az alpolgármester a helyi fejlesztési stratégia kidolgozását megelőző, 2017-es kutatás néhány eredményét is ismertette, amelyek az Őrkő negyedi lakhatási állapotokat térképezték fel. Abban az időszakban 526 lakást számoltak a negyedben, aminek több mint 66 százaléka túlzsúfoltnak számít. A lakások több mint háromnegyede engedélyek nélkül, ugyanakkor több mint fele közterületre és további több mint 20 százaléka magánterületre épült. A lakások csupán 20 százaléka épült a lakó tulajdonában lévő területre, és az építmények több mint 60 százaléka csak egy helyiséggel rendelkezik. 

Mindezeket figyelembe véve, a 2023-as év végéig épül fel az itt élő közösség tagjainak az 50 szociális lakás és a 120 férőhelyes óvoda európai uniós támogatásból, amelynek összértéke 17,7 millió lej a lakásokra és 3,5 millió lej a tanintézményre. 

A szegénység és a társadalmi kirekesztettség csökkentése Sepsiszentgyörgyön

Veres Nagy Timea, Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület menedzsere elmondta, hogy az egyesület elsődleges célja a szegénység és a társadalmi kirekesztettség csökkentése a város három perifériára szorult területén. 

Úgy gondolom, hogy ez a 6 éves program az egyik első olyan kezdeményezés, ami a komplementaritásra fekteti a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy ha valóban be akarunk avatkozni a perifériára szorult vagy a szegénység kockázatának kitett családok életébe, akkor integrált megközelítésre van szükség, amelyet nehezebb megvalósítani. Ha segíteni akarunk az embereknek abban, hogy maguk változtassanak, ami az alapgondolat, akkor sokféle nézőpontból kell megközelíteni egy család problémáit. Megnézünk egy családot, és megpróbáljuk megérteni mindazokat a problémákat és összetevőket, amelyek valójában a marginalizálódást okozzák. Az első ilyen jellegű projektként lehetőségünk van arra, hogy precedenst teremtsünk a jövő generációi számára” - ismertette Veres Nagy Tímea.

Sepsiszentgyörgy pozitív példa az európai uniós alapok lehívásában

Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója pozitív példaként említette Sepsiszentgyörgyöt, ami az európai uniós alapok lehívását illeti: „Sepsiszentgyörgy az egyik fő kedvezményezettünk. A 2014-2020-as európai ciklusban 24 szerződést írtunk alá, amelyek összértéke meghaladja az 52 millió eurót, ebből az európai támogatások több mint 43 millió eurót tesznek ki. A projektek számos területet érintenek, például az üzleti infrastruktúrát, az energiahatékonyság növelését, a városfejlesztési stratégiai projekteket és az oktatási infrastruktúra fejlesztését is. Ezekkel a projektekkel Sepsiszentgyörgy a Központi Régióban, élen jár az európai finanszírozások területén.”

Az Önkormányzat több lakást is épít a fiataloknak

Antal Árpád polgármester a jövőbeli terveket is ismertette, ami a fiataloknak szánt lakások építését illeti: „A jövőben is szeretnénk hangsúlyt fektetni a hasonló projektekre. Úgy vélem, hogy ha a román társadalom kevésbé a szociális segélyekre, és inkább a hátrányos helyzetű emberek munkaerő-piaci integrációjára összpontosítana, akkor több értéket teremthetne a társadalom számára. Ezekben az esetekben az eredmények nem jönnek nagyon gyorsan, sok türelemre és kitartásra van szükség. A felelősség mindig azokat terhelik, akik kezében ott a segítés lehetősége. Most mi vagyunk ebben a helyzetben, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy segítsünk ezeknek a közösségeknek.”

Az őrkői lakások építése az önkormányzat egy nagyobb lakásépítési projektjének része. A városvezető ismertette, hogy a jövőben ANL-s lakások építését tervezik a fiatalok számára, továbbá a jövő év során elkezdik 35 szolgálati ház építését a Sugásfürdő felé vezető úton. A Jókai Mór utcában az egykori baromfiudvar területén lakópark építése szerepel a tervek között az ifjúság számára, szintén európai uniós támogatás segítségével. Mindezt a terület bontása, tisztítása és a városrendezési terv kidolgozása előzi meg a 7 hektárnyi területre. 

Rajt előtt a XVIII. Székelyföldi Körverseny
2024.08.02

A 18. kiírásához érkezett a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek a hivatalos neve Tour of Szeklerland. A versenyzők érinteni fogják a székelyföldi városokat. 

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.