hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Elköszönt Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának jelenlegi testülete

2020.10.21

Jövő héten kerül sor az új tanács alakuló ülésére

Október 21-én, szerdán került sor Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsának utolsó ülésére a jelenlegi mandátumban. A napirendi pontok között tíz tanácshatározat szerepelt, ezeket egyöntetűen megszavazták a tanácsosok.

A rendkívüli tanácsülés keretében Antal Árpád-András polgármester elmondta, hogy azért ragaszkodott a személyes jelenléthez, mert ez a tisztségben lévő önkormányzati képviselők utolsó ülése. Jövő hétfőn kerül sor az új testület alakuló ülésére, amelyben a jelenlegi tagok kétharmada folytatja majd a munkát.

„Elsősorban köszönöm Sztakics Éva alpolgármester asszony munkáját, aki 16 évig volt a város alpolgármestere. Az ő energiája és tudása nélkül biztos, hogy sok mindent nem tudtunk volna megtenni. Pârvan Rodica 20 évig volt helyi tanácsos, Bálint Józseffel pedig alpolgármesterként is dolgoztunk közösen. Mindkettőjüknek köszönöm az együttműködést és az építő jellegű bírálatokat egyaránt, a városért és a közösségért folytatott munka úgy gondolom, hogy eredményes volt. Tischler Ferenc szintén a város alpolgármestere volt és folytatni fogjuk a közös munkát, hiszen az elkövetkezendő években szintet kell lépnünk a városban a szociális területen.” - fejezte ki köszönetét Antal Árpád polgármester.

Sztakics Éva alpolgármester asszony is megköszönte a jelenlévőknek az elmúlt évek munkáját, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester pedig kiemelte, hogy tanulságos volt számára az elmúlt négy év és reméli, hogy az elkövetkezendőkben is együtt fogják szolgálni a város lakosságát.

„Együtt tettük ezt a várost élhetővé és szerethetővé, ezt a munkát fogjuk továbbra is folytatni!”  - ezekkel a gondolatokkal zárta a rendkívüli tanácsülést Antal Árpád polgármester.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.