hu
 
Hétfő, 2024. Augusztus 05.

ComON Sepsi: A város lakói kezében a döntés

2021.09.02

Lezárult a program első szakasza: több mint 50 ötlet érkezett be a comonsepsi.ro platformra. Holnap 18 órától ugyanitt szavazhatnak Sepsiszentgyörgy lakosai a nekik tetsző kezdeményezésekre, szeptember 3-19. között. A program részleteit Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere és Farkas András, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke ismertette sajtótájékoztató keretében.

A Com’ON Sepsi ifjúsági részvételi program közösségteremtő ereje már az első két kiadásban megmutatkozott, a harmadik, 2021-es program pedig a korábbiakat is felülmúló érdeklődéssel vette kezdetét. A Com’ON Sepsi első szakaszában 14-35 éves fiatalok javasoltak kulturális, társadalmi és egyéb kreatív programokat, tevékenységeket, amelyek megvalósítására anyagi támogatást nyerhetnek el 2600 lej értékig. Az augusztus 31-ig beküldött és a technikai ellenőrzésen megfelelt ötletek a következő kategóriákba neveztek (egy kezdeményezés akár több témába is): közösség, életmód, élettér, tudás, alkotás. A technikai elvárásoknak megfelelő 47 kezdeményezés közül lehet hamarosan választani a közönségszavazás során.

Szeretnénk, ha minél több sepsiszentgyörgyi lakos elmondaná a véleményét a kezdeményezésekről és részt venne a közönségszavazáson, hiszen a Com’ON Sepsi lehetőséget biztosít arra, hogy a felszínre hozza és stimulálja a fiatalok kreatív energiáit, a megvalósított kezdeményezések által pedig még inkább magukénak érezhetik a várost a résztvevő csapatok” – mondta Vargha Fruzsina alpolgármester. Továbbá kiemelte, hogy a program azért is fontos, mert tükröt tart a városvezetésnek, hiszen látszik, hogy milyen csoportok képviseltetik magukat milyen jellegű kezdeményezésekkel, így mindez segítheti a jövőben az önkormányzat munkáját a fiatalokkal.

Idén Sepsiszentgyörgyön 15 százalékkal több kezdeményezés érkezett a felhívásra, mint a tavalyi évben, ezek természetesek és autentikusak. A program által amellet, hogy a csapatoknak lehetőségük van megvalósítani a kezdeményezéseket, az önkormányzat eljuthat a fiatalokhoz, továbbá pozitív hatása van a közösségre” – emelte ki Farkas András, a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület elnöke.

A díjalap 83.200 lej, amelyből 32 kezdeményezés kerül támogatásra, ebből hat hely fenntartva a speciális kategóriákban nevezőknek: kiskorú tagokat számoló csapatok és a hátrányos helyzetben élők csoportja. Az ötleteket legalább 3 főből álló csapatok javasolták, szem előtt tartva, hogy a tervezett programoknak nyitottnak és ingyenesnek kell lenniük Sepsiszentgyörgy lakossága számára.

A közönségszavazáson részt vehet minden olyan személy, aki Sepsiszentgyörgyön él, tanul, itt dolgozik vagy onnan származik. Most tehát a város lakosságán a sor, hogy kifejezze támogatását! A szavazatokat a comonsepsi.ro oldalon lehet leadni az erre kijelölt menüpont alatt. Mindenki szavazhat a Com’ON Sepsi részvételi folyamaton, aki rendelkezik aktív Facebook-fiókkal. Ha valakinek nincs még Facebook-felhasználója, természetesen a szavazás időtartama alatt is létrehozhat egyet. Egy személy legfeljebb 10 kezdeményezésre szavazhat, illetve egy személy egy kezdeményezésre csak egyszer szavazhat, a már leadott szavazatokat pedig nem lehet visszavonni.

A közönségszavazás nyertes kezdeményezései szeptember-november folyamán kerülnek megvalósításra. További információkat a www.comonsepsi.ro oldalon lehet olvasni.

A Com’on Sepsiszentgyörgy támogatója Sepsiszentgyörgy Polgármester Hivatala, a Román Kereskedelmi Bank (BCR), lebonyolítója a Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesület, a PONT Csoporttal partnerségben.

Rajt előtt a XVIII. Székelyföldi Körverseny
2024.08.02

A 18. kiírásához érkezett a Székelyföld Kerékpáros Körversenye, amelynek a hivatalos neve Tour of Szeklerland. A versenyzők érinteni fogják a székelyföldi városokat. 

Biztonsági intézkedések a pikniktüzek elkerülése érdekében
2024.07.30

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a lakók figyelmét, hogy ebben az időszakban a szárazság, a száraz növényzet és a magas hőmérséklet miatt fokozottan magas a tűzveszély.

Kezdetét vette a Com’ON Sepsi hatodik kiadása: Sepsiszentgyörgy ifjúsági részvételi programja ismét várja a kezdeményező fiatalokat.
2024.07.22

A Com’ON Sepsi ismét meghirdeti ifjúsági részvételi programját, amelynek keretében fiatalok informális csoportjai különféle projekteket valósíthatnak meg Sepsiszentgyörgy területén.

Gyors, biztonságos és környezetkímélő közlekedés Sepsiszentgyörgyön
2024.07.19

Ki ne szeretne hatékonyan, biztonságosan és kényelmesen eljutni a város egyik pontjából a másikba, legyen szó ügyintézésről, bevásárlásról, sportolásról vagy kikapcsolódásról? Mostantól ez bárki számára elérhetővé válik, hiszen indul a közösségi kerékpárkölcsönző rendszer és bővül a közszállítás.

16. Sportnapok – AKTÍV Sepsiszentgyörgy
2024.07.10

Egy év kihagyás után, 2024. szeptember 20-án újból elrajtol a Sepsiszentgyörgyi Sportnapok.