hu
 
Szombat, 2026. Október 17.

Bölcső a hegyek között – Tamási Áron 125

2022.06.30

125 éve született Kossuth-díjas író, Tamási Áron személye és munkássága előtt tiszteleg a Petőfi Kulturális Ügynökség a Kiemelt Programok Igazgatóságának szervezésében év eleje óta. Az évfordulóhoz kapcsolódóan januárban és májusban az Erdélyben utazó Irodalmi Karaván során közel ezer diáknak tartottak Rendhagyó irodalomórát, illetve közel tíz városban Szalon-beszélgetéseket. Májusban megjelent prof. dr. Sipos Lajos irodalomtörténész Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne című, Tamási Áront prezentáló kötete, amely bemutatja az író életének fontosabb eseményeit, állomásait, meghatározó helyszíneit, szereplőit és írásainak létrejöttét, történetét. Az évforduló kiemelkedő eseménye a Bölcső a hegyek között – Tamási Áron 125 című szabadtéri kiállítás, ami júliusban érkezik Sepsiszentgyörgyre.

A Petőfi Irodalmi Múzeum együttműködésével létrejövő, a Farkaslakán született Tamási Áron munkásságára fókuszáló tárlat kurátora szintén prof. dr. Sipos Lajos irodalomtörténész. A kiállítás Budapesten indult útnak, a harmadik, erdélyi helyszíne Sepsiszentgyörgy. Július 4-én, hétfőn 18 órakor a Főtéren Vargha Fruzsina alpolgármester és Juhász Anna irodalmár, a kiemelt programok igazgatója megnyitja a kiállítást.

„Január óta dolgozunk azon kollégáimmal, hogy Tamási Áron életműve és öröksége tapinthatóan a mai életünk része legyen: hogy megismerjük, idézzük, beszéljünk róla, olvassuk műveit. A Tamási-kiállítással kapcsolatban nagyon jó visszajelzéseket kapunk, úgy érzem, tétje van, hogy egy ilyen kivételes tehetség, a székely nyelv irodalmi őrzője, a lélek ismerője a ma emberének tapintható közelségbe kerül. Bízunk benne, minél több látogatónak tudunk irodalmi értéket adni munkánkkal” – fogalmazott Juhász Anna.

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön
2026.10.16

Október 23-án Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezete megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából. 

Fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2026.10.15

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Ideiglenes forgalomkorlátozások október 16-án, pénteken a III. Sepsi Inst. Run alkalmával
2026.10.14

A forgalomkorlátozásokat szakaszosan vezetik be 17:25 és 19:00 óra között, ahogy a futók haladnak végig a kijelölt útvonalon.

Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene: ünnepi hangverseny és leckehangverseny Sepsiszentgyörgyön
2026.10.07

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emléknapjához kapcsolódva a szervezők ünnepi hangversenyre várják a zenekedvelő közönséget október 22-én, 19 órától. A belvárosi Református Templomban sorra kerülő koncert a magyar romantikus zene világába kalauzolja a hallgatókat, „Magyar Orpheusz – magyar romantikus zene” címmel.

Megemlékezés az aradi vértanúk tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.10.01

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is műsorral és koszorúzással emlékezik meg az aradi vértanúkról, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Az október 6-i megemlékezés 16:30-tól kezdődik a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.