Biztonság egy gombnyomásra: átadtuk a századik Gondos órát Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Diakónia Keresztyén Alapítvány idén nyáron indította el a Gondos óra elnevezésű, az országban egyedülálló programot, azzal a céllal, hogy az idősek saját otthonaikban biztonságban, nyugalomban élhessék mindennapjaikat.
A kezdeményezés eddigi eredményeit és az életmentő eszköz használatának részleteit közös sajtótájékoztatón ismertette Antal Árpád polgármester, Sztakics Éva alpolgármester, Szép-Márk Linda, a Szociális Támogatási Igazgatóság vezetője, Makkai Péter, a Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója, és Balogh Zsolt, az alapítvány munkatársa.
„A Gondos óra a biztonság szimbóluma, a bajban azonnali segítség, biztonságot ad akkor, amikor minden másodperc számít. Hiszem, hogy ezzel a szolgáltatásunkkal életeket tudunk megmenteni, és ha csak egy ember esetében tudjuk elérni, hogy megelőzzük a nagy bajt, már akkor is megérte. Mi, Sepsiszentgyörgyön az időseket a közösségünk nagy értékeinek tartjuk, ezért indítottunk el számos programot számukra. Nekik köszönhetjük, hogy felépítették ezt a várost, nekünk az a feladatunk, hogy vigyázzunk rájuk!” – hangsúlyozta a polgármester.
Segítség könnyen, gyorsan, bármikor
A program minden kedvezményezettje egy személyes riasztóeszközt kap – egy karórát vagy medált –, amely vészhívó gombbal, esésérzékelővel és helymeghatározó-funkcióval van ellátva. A gomb egyszerű megnyomásával a felhasználó azonnal kapcsolatba lép egy éjjel-nappal elérhető diszpécserközponttal, ahol szakképzett személyzet nyújt segítséget, felméri a helyzetet, és ha szükséges, értesíti a hozzátartozókat, a sürgősségi szolgálatokat vagy az illetékes hatóságokat.
Sepsiszentgyörgyön megközelítőleg 5-6 ezer idős személy él, aki hatvan évnél idősebb és egyedül van, vagy a napjuk egy részét egyedül töltik, legtöbbjük rendelkezik mobiltelefonnal de nehezen tudják használni, főleg vészhelyzet esetén, amikor minden perc számít.
„A Gondos óra valójában egy kinyújtott kéz, azt a biztonságot adja, hogy aki egyedül van, bármikor, bármilyen segítséget kérhet nagyon egyszerűen. Ezen a készüléken csak egyetlen gombot kell megnyomni, és már kapcsolatba is lép a diszpécsorszolgálattal, illetve a segítséggel. Mert a segítségnyújtás nem mindegy, hogy mikor jön, hiszen aki gyorsan segít, az segít igazán” – hívta fel a figyelmet Makkai Péter.
Az alapítvány igazgatója továbbá elmondta, hogy terveik között szerepel a program kiterjesztése a megye többi településére, főleg falvakra, ahol nagyon sok idős ember él.
Biztonság az időseknek, nyugodtság a családtagoknak
„Mindamellet, hogy a Gondos óra biztonságérzetet ad az idős személyeknek, nyugodtságot ad a család többi tagjának, amíg például épp munkában vannak, hiszen így biztonságban tudhatják szeretteiket. A kezdeményezés ötletétől, annak megvalósításáig hosszú volt a folyamat, melyben nagy segítségünkre voltak a Diakónia Keresztény Alapítvány és a Szociális Támogatási Igazgatóság munkatársai, valamint a családorvosok. A közös munka eredményeként sikerült egy olyan közösségi segítségnyújtó szolgálatot létrehozni, amely éjjel-nappal elérhető és a segítség bármikor egy karnyújtásnyira van” – emelte ki Sztakics Éva alpolgármester.
A Szociális Támogatási Igazgatóságra eddig 115 személy nyújtott be kérelmet, ebből 110-et már elbíráltak. Az igénylők átlagéletkora hetvenöt és nyolcvan év között van, a legidősebb személy 103 éves.
„Számunkra, ez a kezdeményezés egy úttörő, első program, amely számos kihívással járt, ugyanakkor ennek köszönhetően közelebb kerültünk az idősekhez és jobban megértettük az igényeiket. Nekünk a Gondos óra egy kiindulópont, egy olyan alap, amely köré a jövőben további, az igényeknek megfelelő szolgáltatásokat is csoportosíthatunk. Célunk, hogy minél több idős személyhez eljussanak az információk a Gondos óra programról és minél többen igényeljék” – fejtette ki Szép-Márk Linda.
Balogh Zsolt, a Diakónia Keresztény Alapítvány munkatársa elmondta, hogy náluk eddig 95 személy van nyilvántartva, akik már használják a Gondos órát. Ma, további öt óra átadásával már száz idős személy használhatja az órát. A kisméretű eszköz ütés- és vízálló, a mindennapi használathoz igazított, és folyamatosan viselhető – akár a fürdőben vagy házimunka közben is.
A Gondos óra programra személyesen lehet jelentkezni a szociális igazgatóság székhelyén (Erege utca 19. szám) hétfőtől csütörtökig, 9 és 13 óra között. A Gondos óra igénylésének feltételei, valamint a szükséges kérés az intézmény honlapján IDE kattintva érhető el.
További információkért a feliratkozásról az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Szociális Igazgatósághoz fordulhatnak. Kapcsolattartó személy: Bedőházi Róbert, referens, elérhetőség: 0726 70 13 99, e-mail-cím: robert.bedohazi@dassepsi.ro.