hu
 
Hétfő, 2026. Április 06.

Az ifjúságért dolgoznak Sepsiszentgyörgyön

2021.06.02

Ifjúsági Irodát hoznak létre

Az ifjúsági konzultáció eredményeként, amelyet összesen 1 122 fiatal töltött ki, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata egy Ifjúsági Iroda megnyitását tervezi augusztus elejére, azzal céllal, hogy a konzultáció során jelzett problémákra választ adjon és egyben gyors megoldást kínáljon.

A tervek szerint az iroda a Művész Mozival szemben, a Martinovics Ignác utca sarkán lévő ingatlanban kap helyet, ahol nemcsak ifjúsági tanácsadásra, de közös munkára alkalmas teret is kialakítanak.

Az iroda alkalmazottai igyekeznek válaszolni a fiatalok kérdéseire, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak különböző projektekben való részvételre, segítséget nyújtanak ezek lebonyolításában, illetve helyet kínálnak ifjúsági szervezetek gyűléseire is.

Egy másik fontos célkitűzés, hogy barátságosabbá, könnyen hozzáférhetővé tegyék az ügyintézést a fiatalok számára, csökkentsék a várakozási időt, valamint tájékoztatást adjanak a különböző nemzetközi mobilitási programokra vonatkozóan, és egyben partnerséget alakítsanak ki akár uniós, akár országos szervezetekkel. 

Vargha Fruzsina alpolgármester kiemelte, hogy reményei szerint azzal, hogy megnyitják az Ifjúsági Irodát „a fiatalokban is megnyílik egy bizalmi kapu az önkormányzat felé”

Képzőművészeti szakot indítanak Sepsiszentgyörgyön

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem együttműködésében létesítenek Képzőművészeti Kart Sepsiszentgyörgyön, a festészet szakra 10, a szobrászat szakra 6 helyet hirdetnek, melyeket várhatóan június közepére már akkreditálnak. A szeptemberi felvételi a pécsi felvételi rendszernek megfelelően történik, egy online portfólió benyújtásával és egy gyakorlati megmérettetéssel. 

A műtermek kialakításánál a művészbarát megoldásokat tartották szem előtt, így a választás a központban található Gyárfás Jenő házának az önkormányzat által megvásárolt részére és a volt dohánygyár épületére esett, ahol mobilfalakkal alakítják majd ki a képzésnek megfelelő termeket.

A tanári kart helyi művészekből alakítják ki, a festészet szakot Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművész vezeti, a szobrászat szak koordinátorai pedig Berze Imre székelyudvarhelyi, és Péter Alpár sepsiszentgyörgyi képzőművészek. 

Kulturális és Ifjúsági Pályázatok

A civil szervezetek június 11-ig jelentkezhetnek Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának Kulturális Pályázati kiírására. A programokat a szerződéskötéstől számítva 2021. december 20-ig szervezhetik meg a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett szervezetek. Utófinanszírozású pályázatról lévén szó, a szervezetek a saját keretükből valósítják meg a programokat, az önkormányzat ennek egy részét téríti majd meg. 

Az elmúlt egy év nem kedvezett a színházaknak, múzeumoknak, a kultúrában érdekelt civil szervezeteknek és alapítványoknak sem, beszűkült nagyon a terük. Abban reménykedem, hogy az előző évekhez hasonlóan olyan pályázatokat fogunk kapni, amelyek minden korosztály megmozgatnak. Természetesen nem feledkeztünk meg a fiatalokról sem, továbbra is lehetőségük nyílik arra, hogy a programjaikkal pályázzanak – hangsúlyozta Vargha Fruzsina alpolgármester.

Az Ifjúsági Pályázatokat az önkormányzat az Ifjúsági Iroda megnyitása után írja ki, várhatóan augusztus elején. 

Idén is lesz gyakornoki program

A tavalyi gyakornoki programon összesen 34 fiatal vett részt, akik többnyire két-három hetet töltöttek el Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának szakosztályainál és alárendelt intézményeinél. A programra idén augusztusban és szeptemberben kerül sor.

Annak érdekében, hogy a gyakornokok még több betekintést nyerjenek az önkormányzat működésébe és kellően hasznosítani tudják a megszerzett ismereteiket a program  lefutási ideje idén hosszabb lehet. 

„A fiatalok többsége nem egyetemi gyakorlatként akarta elfogadtatni az önkormányzatnál tevékenységet, hanem önmaguk szakmai fejlődése érdekében jöttek hozzánk” – hangsúlyozta Vargha Fruzsina alpolgármester.

Az idei gyakornoki programot egy interjú alapú szűrés fogja megelőzni és ez alapján döntik majd el, hogy melyik jelentkezőt melyik intézményhez fogják ajánlani.

Fontos, hogy program lejártával kialakuljon egy élő kapcsolat a gyakornokokkal, hiszen a korábbi tapasztalatok is azt mutatják, hogy akik aktívan részt vettek a tevékenységekben a mai napig szívesen vesznek részt további rendezvények szervezésében is.

5. SepsiBook: Könyves örömünnepre készülünk
2026.04.02

Sokrétű és változatos programmal, erőteljes háromszéki szerzői és alkotói jelenléttel, a magyar és a román írott kultúrát képviselő jeles meghívottakkal, élményekre épülő műhelymunkákkal, műfajok közti bátor átjárással várja közönségét idén a SepsiBook. Az ötödik alkalommal sorra kerülő sepsiszentgyörgyi könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált május 14. és 17. között tartják a jól bevált helyszínen, a Sepsi Arénában.

Sepsiszentgyörgyön is ünneplik a Nemzetközi Roma Napot
2026.04.01

2026. április 8-án nemzeti ünnepre készül az őrkői roma közösség. A roma népcsoport nemzeti ünnepét 1990 óta ünneplik világszerte minden év április 8-án. Az első Roma Világkongresszusra 1971-ben került sor, ekkor jelentették ki a roma nemzet tagjai, hogy a cigány népcsoportok egyazon nemzet tagjainak tekintik magukat, az embereket pedig egységesen romának nevezik majd.

33. Szent György Napok: Színpadi fellépők és koncertek
2026.03.31

A 33. Szent György Napok idén is bővelkedik zenei élményekben: a háromnapos fesztiválhétvégén a helyi műkedvelő csoportok fellépését követően változatos zenei zenei stílusokat képviselő zenekarok várják a közönséget kezdve tehetséges zenekarok fellépéseig kínál színes kínálatot. A Főtéren felállított színpad napközben a korábbi közösségi színpad szerepét tölti be, este hét óra után helyi és erdélyi együttesek dübörögnek.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata bevezeti a Zöld Péntek elnevezésű programot
2026.03.26

Áprilistól minden pénteken bárki ingyenesen használhatja a városi tömegközlekedést

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a kiskorúak alkohollal történő kiszolgálásával szemben
2026.03.25

A sepsiszentgyörgyi rendőrség február 26-i ellenőrzése során súlyos mulasztást észlelt az 1918. December 1. úton található egyik vendéglátóhelyen.