hu
 
Szerda, 2025. Október 22.

A tizenegyedik Őszi Vásár és Kultúrszüret programja

2021.09.09

Idén tizenegyedik alkalommal kerül megszervezésre az Őszi Vásár és Kultúrszüret Sepsiszentgyörgy Főterén szeptember 16. és 19. között. A szőlő témájára épített őszi ünnepen a gyerekfoglalkozásokkal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják idén is az érdeklődőket a szervezők. A két szalmabábú idén is elfoglalja méltó helyét ezzel is hozzájárulva a hangulatos vásári élmény megteremtéséhez.

A város Főtere színes programkínálatot biztosít minden vásárba látogató számára, ugyanitt a legkisebbeknek mesékkel, a felnőtteknek pedig a PYRO című látványos tűzzsonglőr előadással készülnek a szervezők.

Az 56-os emlékparban a gyerekek és felnőttek a Cimborák Bábszínház előadásán vehetnek részt, valamint huszadik évfordulóját ünneplő Folker zenekar is itt húzza a talpalávalót.

A fotókiállítások, gyerekrajzpályzati kiállítások otthonául a Székelyföldi Vadászati Kiállítás székhelye, valamint az Erdélyi Művészeti Központ szolgál.

A Tamási Áron Színházban O. Horváth Sári: Életigen című darabja kerül bemutatásra, valamint William Shakespeare: Macbeth című előadását tekinthetik meg az érdeklődők.

Az idei Őszi Vásár és Kultúrszüret kulturális eseménysorozatát a Kaláka együttes koncertje zárja. A formáció zenei hangzását a klasszikus és népi hangszerek együttesének játéka adja. Turnéjuk címe a Csak az egészség meglegyen címet viseli. Műsorkínálatukban egyaránt felcsendülnek a klasszikus, valamint a kortárs magyar költők verseinek Kaláka dalokban való feldolgozásai. 

A részletes program az alábbiakban olvasható:

Szeptember 16.:

18:00 
20 éves a Folker Együttes
Koncert és fotókiállítás megnyitó
‘56-os emlékpark

Szeptember 17.:

13:00
Székely Nemzeti Múzeum: Vállfán a városunk
Gyerekfoglalkozás 10-12 éveseknek
Lábasház

15:00
Horváth Levente: Fényérzékeny vagyok
Kiállítás finisszázs a művész részvételével
Lábasház

16:00 
Cimborák Bábszínház:
A buták versenye
Vásári játék
‘56-os emlékpark

17:00  
Czilli Aranka: A varázslatos szekrény. Versek és mesék gyerekeknek és felnőtteknek
Könyvbemutató
Bod Péter Megyei Könyvtár

17:00
Vadon Gyermekrajzpályázat legjobbjai 2014-2020
Rajzkiállítás
Székelyföldi Vadászati Kiállítás székhelye

18:00
Ösztön - Kiállításmegnyitó
Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK)

19:00 
O. Horváth Sári: Életigen
Tamási Áron Színház

Szeptember 18.:

10:00 
TransNatura 2014-2020
Természetfotó kiállítás
Székelyföldi Vadászati Kiállítás székhelye

11:00  
Teatrul Andrei Mureșanu: András bácsi, a park őre (RO)
Gyerekelőadás
Főtér

12:00  
Életre kelt mesék - Csillag István: a meseillusztráció rejtelmei
Közönségtalálkozó
Gutenberg Könyvesbolt

14:00
A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállításai
Ingyenes tárlatvezetés  
Lábasház

15:30  
Művészek és műtermek
Városi séta a sepsiszentgyörgyi művészek műtermébe
Indulás: Erdélyi Művészeti Központ

16:30  
Liszt Intézet: Boldog Békeidők
Nosztalgia divatbemutató Tordai Hajnal jelmezeiből
Indulás: Főtér

17:00  
„Meginnék asztalomnál egy langyos, esti kávét”
Irodalmi kávéház
Bod Péter Megyei Könyvtár

18:00 
William Shakespeare: Lear
Tamási Áron Színház

21:00  
FOLYÓMEDER MOZI / RIVERBED CINEMA
 
Állomási Olt-híd

21:00  
William Shakespeare: Lear
Tamási Áron Színház

Szeptember 19.:

11:00  
Az üveghegyen túl (HU-RO)
Meseolvasás: 11:00-15:00
Főtér

16:00 
Mézeskalács díszítés
Kónya Ádám Művelődési Ház

18:00 
William Shakespeare: Macbeth
Tamási Áron Színház

18:00 
Kaláka Együttes koncert
56-os Emlékpark

20:00
M Studio: PYRO
Tűzzsonglőr show
Főtér

21:00  
William Shakespeare: Macbeth
Tamási Áron Színház

 

Állandó programok
2021.09.17-18.
10:00 - 16:00           
Kulturális Örökség Napjai
Ingyenes belépés a Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállításaira
Lábasház

2021.09.17-19.
10:00 - 20:00          
Őszi Vásár
Főtér

10:00 - 20:00          
Andrei Mureșanu Színház: Virtual Reality Színház
Főtér

11:00 - 19:00
Befejezett jövő #3 / Future Perfect #3
Fotografikus_01 / Photographic_01
MAGMA

A szervezők szeretettel várnak idén is minden érdeklődőt az őszi eseményre szeptember 16. és 19. között.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2025.10.21

Csütörtökön 12:30-tól kerül sor a koszorúk elhelyezésére Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának homlokzatán található Gloria Victis táblánál, majd 13:00 órakor a Szalay Attila 1956-os mártír Csíki utcai emléktáblájánál. Az ’56-os emlékparkban 19 órától megemlékezést tartanak, ezt követően 20:00 órától fáklyás felvonulás indul az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatai emlékére felállított kopjafához.

Indul a szavazás a 2025-ös Best of Sepsi döntőseire – szavazz Sepsiszentgyörgy hétköznapi hőseire
2025.10.17

2025. október 20. és november 2. között a város lakói leadhatják voksaikat a program kilenc kategóriájának döntőseire, akik közül majd egy-egy személy kapja meg az elismerő díjat. 

Kezdődik a fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2025.10.16

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Fokozatosan helyezik üzembe az új közlekedési jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2025.10.15

A projekt célja a városi közlekedés folyamatosságának javítása és a közlekedésbiztonság növelése szakemberek által kidolgozott terv alapján.

Albu István nyerte meg a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsgát
2025.10.10

Az eredmény október 15-én lesz végleges az óvási időszak lejárta  után.